145 éve született PABLO CASALS

2021. december 29-én 145 éve született PABLO CASALS spanyol gordonkaművész és zeneszerző

A katalóniai Vendrellben született, első mestere a neves José García volt, majd a barcelonai konzervatóriumban tanult, ahol a kamarazenei osztályban végzett. Ezután néhány évig a párizsi Opera szólógordonkása volt, majd 1897-ben a barcelonai konzervatórium tanára lett. Ekkortájt egy vonósnégyesben is hegedült, majd 1905-tól a Thibaud-val és Cortot-val közösen alapított trióban muzsikált, 1919-ben pedig Barcelonában létrehozta a híres Orquesta Pau Casalst. 1956-ban Puerto Ricóban telepedett le, s végül annak fővárosában, San Juanban hunyt el. A XX. század egyik legjelentősebb muzsikusa volt, nemcsak gordonkaművészként aratott világraszóló sikereket, de karmesterként és zeneszerzőként is beírta nevét a zenetörténetbe. Választott hazája, Puerto Rico nagyon sokat köszönhet neki, ő alapította a San Juan-i Ünnepi Játékokat, a helyi szimfonikus zenekart és az ország konzervatóriumát. Szeretett hangszerének egyik legkitűnőbb mestere volt, számos módszertani újítást vezetett be, megnyitva ezzel a gordonkajáték új korszakát. Gordonka-, hegedű- és zongoradarabokat, valamint zenekari műveket komponált. Megírta önéletrajzát, amely magyarul is megjelent. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in classical music, külföldi évfordulók, születési évforduló, zenei évfordulók-születésnapok. Bookmark the permalink.