530 éve született JACQUES CARTIER

2021. december 31-én 530 éve született JACQUES CARTIER francia hajós és felfedező

I. Ferenc francia király szolgálatában állt, aki két hajóval nyugatra küldte meghódítani az akkor még ismeretlen területeket. Útját siker koronázta, jelentős szerepe volt Észak-Amerika felkutatásában. Előbb 1534-ben Új-Fundlandot tárta fel, és vette birtokba Franciaország számára, majd 1535- ben személyes bátorságról is tanúságot téve felhajózott a Szent Lőrinc-folyón az indiánok közé. Ő volt az első európai, aki erre a területre lépett, s az irokézek települését, Hochelagát – a mai Montrealt – ő nevezte el Mont Royalnak. Kanadában nagy tisztelet övezi emlékét, hisz tulajdonképpen ő az észak-amerikai ország névadója is, hisz az ő, királynak írt úti jelentésében szerepelt először a “Kanada” szó, amelyet az általa feltárt vidék elnevezésére használt a huron “kanata” (közösség, falu) szóból származtatva.Híres expedíciójáról 1536-ban tért haza, s nagy ünneplésben részesítették sikereiért. Nem sokáig élvezte békében a népszerűségét, 1541-ben ismét elindult Amerikába, hogy hódításai nyomán új területeket szerezzen országa és királya számára, de a kemény kanadai tél meghátrálásra kényszerítette. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születési évforduló. Bookmark the permalink.