Mai évfordulóink – 2022. február 5.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2022. február 5., szombat

a Nap kél 7.05, nyugszik 16.51 – a Hold kél 9.23, nyugszik 22.00 órakor

mottó: “A csók az elragadtatott képzelet legmagasztosabb alkotása.” Nagy Endre

– Ágota és Ingrid napja. Az Ágota a görög Agatha névből származik, de eredeti formájában is megmaradt. Jelentése: jó. A magyar nyelv korán átvette, hiszen egyes ősi források szerint Szent István királyunk lányát is így hívták, ez azonban tévedés. Az Ingrid germán eredetű, s régen az Ingwio istennő oltalmába ajánlottakat hívták így. Az északi népeknél ma is népszerű. Ma Etelka, Kolos és Léda nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Ma van Szent Ágota vértanú emléknapja. Legendája szerint Decius római császár egy magas rangú helytartója, bizonyos Quintianus szerette volna kedvesévé tenni, ezért egy kéjnő gondjaira bízta; vegye rá vágyainak teljesítésére. Ágota azonban megőrizte erényét, ezért halálra kínozták. Ő az ápolók védőszentje.

– Régi népszokás szerint ma megáldották a kenyeret. A szokás egy félreértésből eredt, a freskókon ugyanis Szent Ágotát sokszor ábrázolták úgy, hogy a kínzások során levágott melleit tartja maga előtt, amelyet a középkorban cipóknak néztek.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 90 éve született Budapesten MARTIN GYÖRGY tánctörténész és néprajztudós. Bár remekül táncolt, nem rajongott a fellépésekért. Inkább kutatta a táncot, Bartók és Kodály hagyományait követve gyűjtötte a népi táncokat. Bejárta az egész országot, igyekezett összegyűjteni a magyarság tánchagyományait, de feltárta a betelepült székelyek és csángók örökségét is.

– 145 éve született az Ugocsa vármegyei Nagyszöllősön NAGY ENDRE író, újságíró, konferanszié, a magyar irodalmi kabaré megteremtője. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

– 100 éve született SZEPESI GYÖRGY újságíró, egykoron nagyon népszerű sportriporter, sportvezető, az MLSZ volt elnöke. Ma is legtöbben a felejthetetlen londoni 6:3 közvetítésére emlékeznek vele kapcsolatban, pedig 52 magyar olimpiai győzelmet is ő tudatott először a rádió hallgatóival, s egy időben volt a rádió bonni tudósítója is. Akkoriban bevett szokás volt, hogy a tévéközvetítés hangját levették az emberek, és a meccset az ő hangján át élvezték a rádióból. (Részletesebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

– 75 éve hunyt el HANS FALLADA német író. A szörnyű kor, amelyben élt, a magánéletét is tönkretette, s bár igyekezett távol tartani magát a fasizmustól, nem mindig sikerült neki. A nácik még alkoholelvonó intézetbe is becsukták, de “nemes bosszút állt”, elvonókúrájának élményeit is megírta Az alkoholista című önéletrajzi könyvében. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 60 éves JENNIFER JASON LEIGH amerikai színésznő. Valójában Jennifer Lee Morrow-nak hívják, s névváltoztatása mögött tragikus esemény húzódik meg. Apja, Vic Morrow híres színész volt, aki azonban egy forgatáson halálos helikopter-balesetet szenvedett. Az árván maradt Jennifert – akit édesapja már kislányként gyakran bevitt a stúdiókba s így mindenki ismerte – a filmes szakma “fogadta örökbe”, a Jason nevet például a Jason Robards iránti tiszteletből vette fel. (A továbbiakat lásd külön posztban!)

– 75 éves GÁT GYÖRGY rendező és producer, a közkedvelt Linda, Angyalbőrben és Família Kft. című tévésorozatok készítője, a népszerű Pörkölt.

– 30 éves NEYMAR brazil labdarúgó, korábban a Santos és a Barcelona, most a Paris Saint-Germain játékosa, a válogatott kiválósága, BL-győztes, olimpiai bajnok.

– 80 éves SUMONYI ZOLTÁN költő és író, a többi között Az igazi Menlo Park, a Batthyány-breviárium és a Szívedre ne vedd című könyvek, illetve az Idejük van a zsoltároknak című kötet szerzője. Ma ünnepel még:

– CRISTIANO RONALDO (1985) portugál labdarúgó, jelenleg a Manchester United csatára, a portugál válogatott csapatkapitánya, a 2016-ban Európa-bajnokságot nyert csapat sztárja.

– GHEORGHE HAGI (1965) román labdarúgó, az 1994-es amerikai vébén nagy elismerést aratott válogatott kiválósága, a France Football szavazásának eredménye szerint 1994-ben Európa 4. legjobb focistája, a román válogatott volt szövetségi kapitánya.

– MOÓR MARIANNA (1943) színésznő, a Liliom, A makrancos hölgy és A Noszty fiú esete Tóth Marival című darab emlékezetes főszereplője, a Sodrásban, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, A Pendragon legenda és az Árvácska című film közreműködője.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.