65 éves NELLI KIM

2022. július 29-én 65 éves NELLI KIM kazah tornásznő

Félig tatár, félig koreai származású, de dicsőséget persze az egykori Szovjetuniónak szerzett. A hetvenes évek egyik meghatározó tornásznője volt, amikor győzelmeit ismertetjük, csupán az olimpiai aranyérmekre koncentrálunk, különben a bőség zavarával küzdenénk.

De így is van miről beszámolni, hiszen ötször nyert olimpiai bajnokságot, ebből kétszer csapatban. Különösen a talajon remekelt, 1976-ban ő nyerte a szám olimpiai aranyérmét, és világelsőségét 1980-ban sikerült megvédenie. Harmadik egyéni olimpiai aranyát a moszkvai olimpián szerezte lóugrásban. Ugrásban különben ő volt az első, aki gyakorlatára 10 pontot kapott olimpiai versenyen, s ez különösen nagy dicsőség, hiszen Ludmilla Turiscseva és Nadia Comaneci is akkor versenyzett. Az amerikaiak még portréfilmet is készítettek róla, ami akkoriban nem volt szokásban.

Eredményeinek értékét a laikus nézők szemében külön növelte, hogy sikereit “igazi” nőként érte el, nemcsak rendkívül ügyes sportoló volt, hanem vonzó, csinos, szép nő is, a harminckilós napközisek között egy érett, egzotikus szépség. Hajdani alakjával manapság a tornaterembe se engednék be, mégis sokszor megfordul ott, visszavonulása után ugyanis nemzetközi pontozóbíró lett, majd bekerült a Nemzetközi Torna Szövetség technikai bizottságába, amelynek 2004 óta ő az elnöke. Természetesen tagja a Tornász Hírességek Csarnokának is.

Második – mostani – férje is olimpiai bajnok, Valerij Movcsan kerékpáros, lányuk ennek ellenére teniszezett, és az Egyesült Államokban él, úgyhogy Nelli is gyakran megfordul a nagy vízen túl. S végül talán kevesen tudják, hogy a világhírű portugál-kanadai énekesnő, Nelly Furtado teljes neve Nelly Kim Furtado, és igen, bizony, a szülei a kazah tornásznő csodás montreali olimpiai teljesítménye láttán adták kislányuknak ezt a nevet. (Kalendárium Press)

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.