80 éve hunyt el PETSCHAUER ATTILA

2023. január 20-án 80 éve hunyt el PETSCHAUER ATTILA olimpiai bajnok vívó

Tízéves korában kezdett vívni, a legendás Santelli mester tanítványa volt. Technikás vívóvá fejlődött, s remek eredményeket ért el, egyebek mellett nyert két Európa-bajnokságot, s tagja volt az 1928-as és az 1932-es olimpián győztes magyar kardcsapatnak. Zsidó ember volt, így azután 1942 végén munkatáborba hurcolták, s Ukrajnában a táborparancsnok – különben egy másik derék olimpikonunk, a lovasversenyző Cseh Kálmán – az igaz magyar keresztényi irgalom jegyében kiköttette, meztelenül fára mászatta, közben viccből kukorékoltatta, és a rettentő hidegben vízzel locsoltatta, mire szegény olimpiai bajnokunk hamarosan halálra fagyott. Részben az ő életét dolgozza fel Szabó István A napfény íze című filmje. Emlékét róla elnevezett vívó emlékverseny is őrzi. Nem Magyarországon persze, hanem az Egyesült Államokban. (Kalendárium Press)

This entry was posted in halálozási évforduló, magyar évfordulók. Bookmark the permalink.