1925 éve hunyt el NERVA római császár

1925 éve, 98. január 27-én hunyt el NERVA római császár

Amikor 96-ban, Domitianus császár meggyilkolása után Nervát császárrá tette a praetorianus gárda, az új uralkodó már 66 éves volt. Átmeneti megoldásnak tekintette mindenki, ő maga se kovácsolt messzeható terveket a trónon.

Azt persze nem tudni, mit gondolt magában Nerva, de egyik első és legfontosabb teendőjének azt tekintette, hogy – mivel nem volt gyermeke – megfelelő utódot találjon a birodalom élére. És az élet igazolta bölcs előrelátását, mert mindössze másfél évig uralkodott, és amikor 98 januárjában meghalt, gond nélkül követte a hatalomban örökbefogadott fia, a később az agg császár bizalmát alaposan megszolgált Traianus.

Az idős Nervától senki nem várt világraszóló, dicső tetteket, nem akarták, hogy győzedelmes hadvezérként parádézzon, arra vágyott mindenki, hogy békességet és főként stabilitást hozzon Rómának. Nerva pedig egyéni ambícióit háttérbe szorítva – és a természet törvényeit józanul számításba véve – tökéletesen megfelelt a történelem által reá rótt feladatnak.

Ahogyan az ifjabb Plinius a Traianus dicsőítésére írt panegyricusában fogalmazott: „személye éppen azért lett kedves és felejthetetlen mindenki számára, mert előrelátóan gondoskodott arról, hogy senki ne érezze hiányát.”

Nervának a sors nem adta meg, hogy hosszú uralkodással, dicső tettekkel írja be nevét a történelembe, de ezt belátó higgadt bölcsességével mégis a legnagyobb uralkodók egyike lett. (Kalendárium Press)

Megrendelés esetén a képeken látható idegen nyelvű könyveket új, teljes árú vagy antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in ókor and tagged , . Bookmark the permalink.