75 éves KERN ANDRÁS

2023. január 28-án 75 éves KERN ANDRÁS színész, rendező

A kicsit idősebbek bizonyára emlékeznek rá, hogy kamasz srácként ismerte meg az ország, amikor az 1962-es Ki Mit Tud-on Pintér Gáborral előadott paródiáival óriási sikert aratott. De nem akart színész lenni, filmrendezőnek készült, és volt is érzéke hozzá, hiszen 1965-ben egy filmjével elnyerte az országos amatőrfilm fesztivál fődíját.

Tizenhét éves volt akkor, úgyhogy szép jövő előtt állt. Az volt a baj, hogy éppen nem indult filmrendezői szak a főiskolán, ő pedig mindenképpen be akart kerülni. Jobb híján színésznek jelentkezett, fel is vették, szépen el is végezte, a diplomáját pedig csak nem akarta kihasználatlanul hagyni, ezért a Vígszínházhoz szerződött. Hamar bebizonyosodott, hogy a sors remekül alakította a pályáját, mert az egyik legjobb színészünk lett belőle.

Híres főszerepeit, emlékezetes alakításait felsorolni is lehetetlen, minden műfajban kiválóan megállja a helyét, III. Richárdként éppúgy remekelt, mint a Játszd újra, Sam főszereplőjeként. Filmjei is telházas mozikat vonzanak, a sajnos már régen elhunyt Bujtor Istvánnal forgatott “magyar Piedone-filmjei”, például A pogány Madonna vagy a Csak semmi pánik ma is népszerű, a Ripacsok pedig immár klasszikus remekmű. S végül mégiscsak megadatott neki a filmrendezés, már a Sztracsatella is feltűnést keltett, a Koltai Róberttel készített A miniszter félrelép pedig igazi közönségsiker lett.

És akkor még nem is szóltunk arról, hogy remekül énekel, Lövölde tér című dala egészen elsőrangú. Jó humorral ír, pár éve a Heti hetesben is mindig nagy siker volt, amikor elfogott egy-egy levelet. (Kalendárium Press)

Megrendelés esetén a képeken látható könyveket antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

This entry was posted in magyar évfordulók, születésnap and tagged , . Bookmark the permalink.