25 éve hunyt el FALCO

2023. február 6-án 25 éve hunyt el FALCO osztrák énekes

Az osztrák popzene valahol a magyar színvonalán van, igaz, a német nyelvterület azért nagyobb piacot jelent a törekvő előadóknak. Egy világsztárnyi előnyük azért mégis van a sógoroknak. Falco, azaz Johann Hölzl nevét még Amerikában is megtanulták.

A bécsi fiú tényleg értett a zenéhez, szinte csodagyerek volt, négyévesen már zongorázott, és abszolút hallását is korán megállapították. Gondos komolyzenei képzést kapott, de a konzervatórium elvégzése után nem egy szimfonikus zenekarhoz szerződött, hanem Nyugat-Berlinbe költözve egy dzsessz-együttest alapított. 1979-ben már ismét Bécsben találjuk, a Drahdiwaberl punk-együttes basszusgitárosaként. 1982-ben önállósította magát, Der Komissar című dala európai siker lett, dacára annak, hogy Falco németül énekelt benne. Hírnevét tovább erősítette a Jeanny című dal, pedig sokan nem is hallhatták, lévén hogy a prostitúciót boncolgató dalt a legtöbb rádió betiltotta. Legnagyobb dobása 1986-ban a Rock Me Amadeus című dal volt, amely a brit és az amerikai lista élére is felkerült – ez volt az első német nyelvű szám, amely az amerikai slágerlistát vezetni tudta.

Később már gyengébben muzsikált, s szinte elfeledték már, amikor még egyszer a lapok címoldalára került, sajnos utoljára: 1998-ban a fűszerillatú Dominikán halálos baleset áldozata lett. Máig nem világos: öngyilkos lett-e vagy baleset történt. Hívei mindenesetre (a mi Zámbó Jimmynk mintájára) nagy, drága és ízléstelen emlékművet állítottak neki a bécsi temetőben. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, könnyűzenei, külföldi évfordulók, zenei évfordulók-születésnapok. Bookmark the permalink.