60 éves CHARLES BARKLEY

2023. február 20-án 60 éves CHARLES BARKLEY amerikai kosárlabdázó

Már kissrácként is kosaras akart lenni, de a sors nem volt kegyes hozzá, nem nőtt ugyanis a kellő mértékben. Míg iskolai csapattársai egyre nyúltak, ő éppcsak cseperedett. De nem mondott le álmairól, elhatározta, hogy amit a természet centiméterekben elvett tőle, azt technikai tudással kipótolja. Még éjszaka is edzett, kiváló dobójátékos lett belőle, ennek ellenére pályafutása elején többnyire a kispadon ült. S ekkor remek ötlete támadt; ha mindössze 198 centire nőtt – profi kosarasok között szinte törpe -, akkor súlyával fog tekintélyt szerezni, s szisztematikus hízásba fogott, ügyelve persze arra, hogy gyorsaságát is megtartsa. Jól számított, az ellenfelek egyre nehezebben tudták kilökni a palánk alól, miáltal egyre nélkülözhetetlenebb lett saját csapatában. Amikor elérte a 140 kilót, a csúcsra is felért, az NBA egyik meghatározó játékosa lett, ekkortájt kapta Óriáscsecsemő bece-nevét is – különben Magic Johnsontól. Pályafutása során a Philadelphia 76ers, a Phoenix Suns és a Houston Rockets csapatát erősítette, s beválogatták a Dream Team-be is, kétszeres olimpiai bajnok. 2000-ben vonult vissza, s nagyon hiányzik a profi ligából, a szurkolók főként humorát szerették, emlékezetes beszólása volt, amikor azt fejtegette, hogy szakmailag az NBA valamennyi nagyképű edzőjénél felkészültebb az ő alabamai nagymamája. Szeretett bohóckodni, gyakran kergette székkel a nézőket, s mikor leültették a kispadra, sokszor “sértődötten” lefeküdt a széksor elé. (Kalendárium Press)

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.