85 éves TORDY GÉZA

2023. május 1-jén 85 éves TORDY GÉZA színész, rendező

Ügyvéd édesapja nem igazán a színészi pálya felé orientálta, szerencséjére azonban egy utcában laktak Turgonyi Pállal, s a neves karakterszínész beajánlotta a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatójához. Érettségi után rögtön a Csárdáskirálynőben debütált, majd felfedezte a film – a Külvárosi legenda főszerepe utáni két évben még négy másik filmet forgatott -, s mire felocsúdott, már befutott sztár volt.

Valójában azonban a Vígszínházban érett színművésszé, ahol Várkonyi Zoltán avatta be a színjáték titkaiba, sikerrel, amint azt fényesen bizonyítja megannyi remek szerepformálása, a Királyi vadászat, Az ügynök halála, a Bűn és bűnhődés vagy az Utazás az éjszakába című darabban nyújtott alakítása, s persze felejthetetlen Baradlay Jenője A kőszívű ember fiai című filmben, amelyet szintén Várkonyi Zoltán rendezett. Talán tőle kapott kedvet a rendezéshez is, sorra állította színpadra kedvenc darabjait, s közben persze a színjátszást sem hagyta abba. Gyakran láthatjuk a tévében is, persze kizárólag a manapság ismét elővett régi filmekben.

A korán felfedezett kamasz ma színházművészetünk egyik tekintélye, ki gondolta volna, hogy az egykori segédszínész, – főiskolai diploma nélkül! – egyszer még a Budapesti Kamaraszínház főrendezője és a Színművészeti Főiskola tanára lesz, Kossuth- és Jászai-díjas kiváló művész, A Nemzet Színésze, aki megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét is? Úgy látszik, néha a tehetség is számít. (Kalendárium Press)

This entry was posted in magyar évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.