80 éves DAVID SOUL

2023. augusztus 28-án 80 éves DAVID SOUL amerikai színész

Édesapja a politikatudományok professzora, a lutheránus egyház magas rangú tisztviselője és minisztériumi tanácsadó volt, aki munkája folytán nem csak az Egyesült Államokat járta be, de dolgozott Mexikóban és Németországban is. Így a gyerekek – köztük David – megtanult spanyolul és németül, s mi sem természetesebb, hogy ő is politikatudományt tanult.

Ám az egyetem után mozgalmasabb állás után nézett, volt teherautósofőr, banki alkalmazott és bolti eladó. Aztán gitárt ragadott, és saját műsorával előbb az Egyesült Államokat utazta be, majd turnézott Angliában, Dél-Amerikában és Japánban. Aztán a színészet felé fordult, kezdetben mellékszerepeket kapott különböző tévéprodukciókban, majd jött az átütő siker, a Starsky és Hutch című bűnügyi filmsorozat egyik címszerepe: ő volt Hutchinson nyomozó, azaz a szőke szépfiú.

Neki való szerep volt, ő sem vetette meg az élet örömeit, sőt, még túlzásba is vitte néha. Az alkohol például már ki is ütötte, de egy szanatóriumban kikezelték. A nők ellen azonban nem tud kórházba vonulni, négyszer nősült, és legnagyobb szerelmét, Alexandra Hamiltont el sem vette. Ha jól számolunk, hat gyereke van, úgyhogy nem ülhet a babérjain, bár sem filmjei nem arattak akkora sikert, mint a Starsky és Hutch, sem színpadi szerepeit nem övezi elismerés.

De ravasz módon azért néha sikerül megütnie a főnyereményt, pár éve például beperelt egy színikritikust, aki alaposan lehúzta egy londoni alakítását, ám a cikkben azt írta, hogy előadást hétfőn látta, holott a színdarab csütörtökön ment. Így aztán a fifikás ex-nyomozó 29 ezer dollárral gazdagabban ment haza a tárgyalóteremből. (Kalendárium Press)

 

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.