65 éves KEVIN SORBO

2023. szeptember 24-én 65 éves KEVIN SORBO amerikai színész

Jókötésű srác volt már a suliban is, életét a sport töltötte ki, kosárlabdázott, focizott és tagja volt a baseball csapatnak. Az egyetemen reklám marketinget és piackutatást tanult, de amikor a gyakorlatra került a sor, a reklámcégek inkább modellként számítottak rá. Nem csoda, a 190 centi magas, közel 100 kilós, csupa izom, jóképű fiatalember feltűnő jelenség volt. Három éven át járta modellként a világot, másfélszáz reklámkampány és -film főszereplője volt, úgyhogy az erre fogékonyaknak nehéz volt elkerülni. A filmesek pedig szisztematikusan figyelik a reklámpiac modelljeit, így amikor felvetődött a Herkules című fantáziafilm ötlete, megkeresték a norvég származású modellt a szerepajánlattal. Kevin igent mondott, s ezután már direkt az ő alkatához alakították a forgatókönyvet.

A Herkules világsiker lett, eljutott a magyar képernyőkre is, Kevin pedig keresett színész. A Herkules óta főszerepet játszott a Kull, a hódító című moziban és az Androméda című sci fi-sorozatban. Játszhatott volna sokkal több produkcióban is, lehetett volna például Mulder ügynök az X-aktákban és Superman a Lois és Clark című sorozatban, de ő nem hajszolja se a pénzt, se a sikert. Mert a szívtipró macsónak gondolt színész valójában családszerető ember, aki több mint húsz éve él boldog házasságban első és egyetlen feleségével, s szépen nevelik három gyereküket. Szabadidejében lovagol, sziklát mászik, de meg is látszik rajta, remekül tartja a formáját. (Kalendárium Press)

 

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.