265 éve született HORATIO NELSON

2023. szeptember 29-én 265 éve született HORATIO NELSON angol admirális

Személyében az utókor a tengeri hadviselés egyik lángelméjét tiszteli, de már kortársai is csodálattal adóztak képességei előtt. Első fényes győzelmét 1797-ben aratta, ekkor kapta meg ellentengernagyi kinevezését, majd a rákövetkező évben megtalálta és megsemmisítette Napóleonnak az abukiri öbölben rejtőzködő flottáját, keresztülhúzva ezzel a franciák egyiptomi terveit. Egyébként is szeretett – és tudott is – a franciák ellen hadakozni, 1799-ben például a franciák által elűzött nápolyi király oldalára állt, és sikerült is visszafoglalnia a várost. 1805-ben a földközi-tengeri hajóraj élére került, és 1805. október 21-én a híres trafalgari csatában ő semmisítette meg az egyesült spanyol-francia flottát. A francia hajóhad teljesen elpusztult, és a diadalnak köszönhetően Nagy-Britannia lett a tengerek ura.

A fényes győzelem napja egyben Nelson admirális halálának napja is lett, a csatában ugyanis halálos sebet kapott. A kabinjába vitette magát, és utolsó leheletéig irányította hadműveleteket. A sors kegye, hogy a végső diadalt még megérhette. Amikor meghozták a győzelem hírét, állítólag így sóhajtott fel: Hála Istennek, megtettem kötelességemet”, s azzal kilehelte hős lelkét. A valóság azonban az, hogy Nelson admirális utolsó szavait tökéletes homály fedi. Egyik alparancsnokának ugyanis azt súgta oda, hogy “Kiss me, Hardy”, ez a csókkérés azonban szöges ellentétben állt az igencsak férfias admirális jellemével, ezért az utókor inkább azt feltételezi, hogy Nelson utolsó szavait törökül mondta, emígyen: “Kiszmet, Hardy”, vagyis “Ilyen a sors, Hardy”. De miért beszélt volna törökül? (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, illetve a naptárszolgáltatás megrendeléséhez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

This entry was posted in külföldi évfordulók, születési évforduló. Bookmark the permalink.