75 éve hunyt el LEHÁR FERENC

2023. október 24-én 75 éve hunyt el LEHÁR FERENC zeneszerző

Morva apa és sváb anya gyermekeként látta meg a napvilágot Komáromban, apját azonban, aki egy katonazenekart vezényelt, Budapestre helyezték, így a kis Lehár a magyar fővárosban nőtt fel. Apja nyomdokain haladt, ő is katonazenekari karmester lett Losoncon, ahol négy csodás évet töltött, mégis nagy botrány közepette távozott a városból – szerencsére, hiszen így tudott elindulni a világhírnév felé.

Történt pedig, hogy a Losoncon nagy népszerűségnek örvendő, jóképű fiatal karmester éppen vacsorázott, amikor egy kapatos őrnagy megüzente a pincérrel, játssza el neki a nótáját. Az önérzetes muzsikus ahelyett, hogy jelentkezett volna feljebbvalójánál, visszaüzent a törzstisztnek; ő nem cigányprímás, hogy rendelésre muzsikáljon, ha akar valamit az őrnagy úr, vacsora után előadhatja kérését az asztalánál. Az őrnagy éktelen haragra gerjedt, kishíján párbaj lett a dolog vége, amit elkerülendő Lehár inkább elköltözött a városból. A losonci lányok valósággal megsiratták a fess karmestert, egy aranyozott karmesteri pálcával bocsátották útjára.

Amely egyenest a világhírnév felé vezetett, köszönhetően A víg özvegy című operettje 1905-os sikerének. A zenés darabot huszonöt nyelvre fordították le, és már a bemutató után két évvel meghódította Amerikát is. Lehár eztán sorra írta népszerű műveit; a Luxemburg grófja, a Cigányszerelem és A mosoly országa sokszor játszott, kedvelt operett ma is, s ahogyan Kodály Zoltán fogalmazott; “Amiként Jókai Mór a történeteivel, Lehár Ferenc a dallamaival szerzett örömet az emberek millióinak!” (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press Otto Schneidereit életrajzi könyvét kínálja, antikvár példányban. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, magyar évfordulók and tagged , . Bookmark the permalink.