Mai évfordulóink – 2019. július 27.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2019. július 27., szombat

a Nap kél 5.15, nyugszik 20.25 – a Hold kél 0.57, nyugszik 15.54 órakor

mottó: “Az ember vagy mindjárt drámaíró, vagy sose lesz az, aminthogy az ember szőkének vagy barnának születik, s nem tehet róla.” ifjabb Alexandre Dumas

– Olga és Liliána napja. Az Olgát tipikus orosz névnek hisszük, pedig nem az, germán eredetű, s a Helga átvételével került az oroszba. Az igaz viszont, hogy mi már onnan vettük át. A Liliána az angolból került hozzánk, ott az Elizabeth becézésére használták. Ma Hugó, Natália és Natasa nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Az egyházban ma Ohridi Szent Kelemen emlékünnepét tartják. Valószínűleg Macedóniában született, és menekültként keresett oltalmat a belgrádi bolgár parancsnoknál, aki Borisz fejedelem udvarába kísérte társaival együtt. A fejedelem örömmel fogadta őket, mert szerette volna, ha a keresztény hit gyorsabban terjed országában. Kelemen missziós területéül a – ma Albániában található – Ohridi-tó környékét választotta. Példaképei, Cirill és Metód nyomdokain haladt, lelkesen terjesztette a hitet, írói, költői, zenei tehetségét is ezen cél szolgálatába állította. “Általad ismerte meg Istent egész Bolgárország” – írták róla. 916-ban hunyt el. Az ő nevét viseli a szófiai egyetem.

Ma: – Ma van Fehéroroszország nemzeti ünnepe.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 195 éve született az ifjabb ALEXANDRE DUMAS francia író. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

– 30 éve hunyt el SZIRTES ÁDÁM színész. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 40 éve hunyt el VÁRHELYI ENDRE operaénekes. Irodalomtudósnak készült, már fiatalon oly remek Shakespeare-tanulmányt írt, hogy oxfordi ösztöndíjat kapott érte. Később mégis a színház világát választotta, talán nem véletlenül, édesanyja ugyanis jeles primadonna volt. Operaénekesként első sikerét Donizetti Don Pasquale című vígoperájának címszerepében aratta, majd az Állami Operaház tagjaként főként komikus szerepekben remekelt. A kiváló bassz-bariton éppen három évtizeden át énekelt az Operaházban.

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 65 éves PHILIPPE ALLIOT francia autóversenyző, a Forma 1-es világbajnokság egykori résztvevője, akkor a McLaren Peugeot pilótája.

– 70 éves URBÁN ERIKA színésznő, a Mama, a Nyitott ablak, a Kölcsönlakás és a Burok című film szereplője, a Vidám Színpad tagja, a kiváló komikus, Kabos László özvegye. Ma ünnepel még:

– MARIA GRAZIA CUCINOTTA (1968) olasz színésznő, a James Bond: A világ nem elég, a Pompei és a Neruda postása című film Oscar-díjra is jelölt szereplője.

– PEGGY FLEMING (1948) amerikai műkorcsolyázónő, háromszoros világbajnok, az 1968-as olimpia aranyérmese.

– ROXANNE HART (1952) amerikai színésznő, Az ítélet, A szökevény, Az otthon melege és a Hegylakó című film szereplője, a magyar képernyőkre is eljutott Chicago Hope című kórházsorozatban Camille alakítója.

– SASHA MITCHELL (1967) amerikai színész, az egykori Dallas című filmsorozatban Richard Beaumont alakítója és a hazai képernyőkre szintén eljutott Egyről a kettőre című sorozatban Cody Lambert megformálója.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.