a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2019. szeptember 30., hétfő
a Nap kél 6.41, nyugszik 18.26 – a Hold kél 8.28, nyugszik 19.45 órakor
mottó: “A férjet kereső nők elől csak a temetőben van biztonságban az ember.” Truman Capote
– Jeromos napja. Görög eredetű név, az ókorban Hieronümosz formában volt használatos, majd a latin is átvette, s mivel azt jelenti: szent nevű, a kereszténység terjesztette el szerte Európában. Ma Honoriusz, Örs, Viktor és Zsófia nevű ismerőseinket is köszöntsük!
– Ma van Világosító Szent Gergely és Szent Jeromos emléknapja. Gergely az örmények legtiszteltebb szentje, ő térítette meg ugyanis az örmény népet, ezért kapta melléknevét is: ő világosította meg az embereket. 330 körül hunyt el, és később róla nevezték el a gregoriánus egyházat. Jeromos a IV-V. században élt egyházatya volt, óriási, évtizedeken át tartó munkával ő fordította latinra a Bibliát, ez lett az alapja a később elfogadott hivatalos szent szövegnek, a Vulgatának. Nem érdemtelenül ő tehát a fordítók, a teológusok és a könyvtárosok védőszentje.
Ma: – Ma van Botswana nemzeti ünnepe.
– Ma, Benedek Elek születésnapján van a Magyar Népmese Napja.
* * * * * Mai évfordulóink * * * * *
– 160 éve született az Udvarhely vármegyei Kisbaconban BENEDEK ELEK író. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)
– 95 éve született TRUMAN CAPOTE amerikai író. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)
– 85 éve született UDO JÜRGENS osztrák táncdalénekes. (Bővebben, zenés illusztrációval lásd külön posztban!)
– 85 éve született ANNA KASHFI indiai színésznő, a legendás színész, Marlon Brando első felesége, s egyben Brando 1988-ban elhunyt Christian nevű fiának az édesanyja.
* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *
– 55 éves MONICA BELLUCCI olasz modell, színésznő, a Maléna, az Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés, A Passió, a Grimm és a Golyózápor, valamint a Mátrix-filmek szereplője. (Részletesebben lásd külön posztban!)
– 55 éves ANTHONY DELON francia színész. (Bővebben lásd külön posztban!)
– 60 éves DEBRAH FARENTINO amerikai színésznő, A rózsaszín párduc fia, az Anyai ösztön és Az évszázad vihara című film szereplője. (Részletesebben lásd külön posztban!)
– 45 éves ASHLEY HAMILTON amerikai színész, az Elveszve Afrikában című film főszereplője, a magyar képernyőkre is eljutott Sunset Beach című filmsorozatban Cole alakítója. (Részletesebben lásd külön posztban!)
– 40 éves PRIMOZ KOZMUS szlovén kalapácsvető, olimpiai és világbajnok, a pekingi olimpián a szám aranyérmese.
– 75 éves ROLLA JÁNOS hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertmestere, a Zempléni Művészeti Napok alapítója, Sárospatak díszpolgára.
– 50 éves USZKÓ LÁSZLÓ popzenész, az Irigy Hónaljmirigy együttes billentyűse. (A továbbiakat lásd külön posztban!) Ma ünnepel még:
– MARION COTILLARD (1975) francia színésznő, a Piaf című film címszerepéért a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díj kitüntetettje.
– MARTINA HINGIS (1980) kassai születésű svájci teniszezőnő, a világranglista volt vezetője.
– FRANK RIJKAARD (1962) holland labdarúgó, az Ajax Amsterdam, majd a Milan világsztárja, holland és olasz bajnok, holland kupagyőztes, BEK- és KEK-győztes, az 1988-ban Európa-bajnokságot nyert válogatott kiválósága, edző, a holland válogatott volt szövetségi kapitánya, 2003-2008 között a Barcelona vezetőedzője.
A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu