Mai évfordulóink – 2019. november 27.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2019. november 27., szerda

a Nap kél 7.05, nyugszik 15.58 – a Hold kél 7.44, nyugszik 16.48 órakor

mottó: “Ha nincs úgy, ahogy akarom, akkor úgy akarom, ahogyan van.” Melis György

– Virgil napja. A Virgil a latin Vergilius nemzetségnévből származik, jelentése: szűz. A Vergilius családnak különben sok jeles, magas állami hivatalt viselt tagja volt az ókori Rómában, leghíresebb közülük persze a költő, Publius Vergilius Maro. Ma Jakab és Jákob nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Pignatelli Szent József Máriára emlékezik ma az egyház. Giuseppe Maria Pignatelli 1737-ben született előkelő családban, nagyapja XII. Ince pápa testvére volt. Ő is egyházi pályára készült, jezsuita szerzetes lett, ám akkoriban a jezsuiták nagy nehézségek közepette tevékenykedhettek, volt ahol sehogyan sem. Ő is folyton menekült, Spanyolországban le is tartóztatták. A rend feloszlatása után élete legfőbb feladatának a volt jezsuiták segítését tartotta. Bár 74 évet élt, a Jézus Társaság visszaállítását már nem érte meg. Földi maradványait a rendalapító síroltára mellett helyezték örök nyugalomra.

Ma: – Ma van a Véradók Napja Magyarországon.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 205 éve született a Háromszék vármegyei Berecken GÁBOR ÁRON tüzér őrnagy, az önálló székely tüzérség megteremtője és főparancsnoka. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

– 135 éve hunyt el ELSSLER FANNY osztrák táncosnő. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 10 éve hunyt el MELIS GYÖRGY operaénekes. (Bővebben, zenei illusztrációval lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 55 éves ROBIN GIVENS amerikai színésznő. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 55 éves ROBERTO MANCINI olasz labdarúgó, a Bologna, a Sampdoria és a Lazio volt csatára, a válogatott egykori sztárja.

– 65 éves PATRICIA McPHERSON amerikai színésznő, a nálunk is népszerű Knight Rider című filmsorozatban Bonnie alakítója.

– 45 éves JENNIFER O’DELL amerikai színésznő, az egyik hazai tévécsatornára is eljutott Az elveszett világ című kalandfilmsorozatban Veronica alakítója. (A továbbiakat lásd külön posztban!)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.