55 éve hunyt el LYKA KÁROLY

Április 30-án 55 éve hunyt el LYKA KÁROLY művészettörténész

Maga is festőnek készült, de később abbahagyta, mert mint megvallotta; “értelmesebb dolog nekem szép képeket látni és köztük élni, mint közepes kvalitású képeket festeni”. Arra is hamar rájött, hogy az emberek többsége nem ismeri fel a művészet valódi értékeit, azt meg pláne nem tudja megfogalmazni, hogy egy kép mitől szép. Így azután – ahogy egyik méltatója fogalmazott – elkezdte feltörni a magyar képzőművészeti műveltség szűzföldjét. Egész életét arra tette fel, hogy feltárja a magyar művészet értékeit, művészek egész sorát fedezte fel. A fiatal Medgyessy Ferenc például a kabátzsebéből előhúzott gyurmabábuval kereste fel, Lyka kézbe vette a táncosnőt ábrázoló kis figurát, és megjósolta: ebből a gyerekből egyszer nagy szobrász lesz. És lett. 1920-tól a Képzőművészeti Főiskola igazgatója volt, és óriási tekintélynek örvendett, tanítványai egyenesen rajongtak érte, talán mert személyesen is sokat segített a művészeknek. Egry József például nemcsak párizsi tanulmányútját köszönhette neki, de még az életét is; nagy nyomorában ugyanis Lyka szerzett megrendelést az akkor még ismeretlen festőnek. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, magyar évfordulók. Bookmark the permalink.