Mai évfordulóink – 2020. június 28.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2020. június 28., vasárnap

a Nap kél 4.49, nyugszik 20.45 – a Hold kél 12.51, nyugszik 0.50 órakor

mottó: “A szerelem előtt semmi sem szent.” Molière

– Levente és Irén napja. A Levente régi magyar név, s nincs köze a századelőn használatos köznévhez, hiszen már Árpád fejedelem fiát is így hívták, pedig akkor még nem voltak leventék. Az Irén a görög Eiréné kiejtése nyomán született, s jelentése: béke. Ma Gyula, Laura, Leó és Tivadar nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Ma emlékezünk Szent Iréneuszra. A II. században élt, Szmirnából származott, de a mai Lyonban tevékenykedett, volt a város püspöke is. De nem csak a reá bízott híveket kormányozta, sokat tett egész Gallia további térítéséért is. Az egyetemes egyház ügyeiben is hallatta a szavát, ő oldotta meg Viktor pápa és a kisázsiai püspökök vitáját a húsvét ideje körül, ezért mondták, hogy méltó volt nevéhez, a görög Iréneusz ugyanis azt jelenti: a békesség embere. Nagyszerű írásai miatt elnevezték “a Nyugat fényességének” is. Valószínűleg 202-ben szenvedett vértanúhalált.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 635 éve hunyt el IV. ANDRONIKOSZ PALAIOLOGOSZ bizánci császár. V. János császár fia volt, és nem a szerető fiú mintaképe. Még a török szultán hasonlóan vásott fiával is összefogott, hogy közösen buktassák meg apáikat. Lázadásuk azonban elbukott, I. Murád szultán büntetésből megvakíttatta hálátlan magzatát, ám a derék János a szultán tanácsa ellenére csak “jelképesen” vakíttatta meg Andronikoszt, akinek így a fél szeme megmaradt. Hálából ismét apja hatalmára tört, és Genova segítségével sikerült is trónra jutnia. Miután apját és anyját börtönbe vettette, három évig uralkodott Bizáncban, mígnem Jánost a velenceiek kiszabadították, s így visszaülhetett trónjára. Andronikosz bocsánatért esedezett apja lábai előtt, aki arany szívéről ismét tanúságot téve nemcsak megbocsátott neki, de egy tartománnyal is megjutalmazta.

– 60 éve hunyt el ESTERHÁZY MÓRIC politikus. (Bővebben lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 75 éves DAVID KNIGHTS angol rockzenész, a Procol Harum együttes énekese és basszusgitárosa. (Bővebben, zenei illusztrációval lásd külön posztban!)

– 50 éves STEVE BURTON amerikai színész, a hozzánk is eljutott Harmadik típusú emberrablások című filmsorozat szereplője.

– 40 éves ANDREA VERESOVÁ szlovák topmodell, a világhírű cseh jégkorongozó, Jaromír Jágr ex-barátnője, egy nemzetközi nagyvállalat szóvivője és reklámarca. Ma ünnepel még:

– JOHN CUSACK (1966) amerikai színész, a Promenád a gyönyörbe, a Svindlerek, a Nyolc játékos a padon, az Anastasia, Az őrület határán, A John Malkovich menet, a Pop, csajok, satöbbi, az Amerika kedvencei, az Azonosság és a Kutyátlanok kíméljenek című film szereplője.

– MARY STUART MASTERSON (1966) amerikai színésznő, a Sült zöld paradicsom, A családban marad, a Rosszlányok, a Rózsaágy, A pillangó tánca és a Borotvaélen című film szereplője.

– RUBINT RÉKA (1978) fitnesz-edző, a honi fitnesz-guru, Schobert Norbi felesége.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.