110 éve hunyt el HENRI ROUSSEAU

Szeptember 2-án 110 éve hunyt el HENRI ROUSSEAU francia festő

Autodidakta művész volt, azaz sosem tanult festeni. Egyébként is hadilábon állt az iskolákkal, szegény bádogos édesapját igen bántotta, hogy fia sem viszi majd semmire. Ezért azután a kis Henri ifjúvá serdülve beállt katonának, de lopás miatt bebörtönözték. A katonás fegyelemre ráunva leszerelt, megnősült, és a párizsi vámhivatal tisztviselője lett. Innen kapta később Finánc Rousseau művésznevét is. Békében éldegélt feleségével – aki nyolc gyermeket szült neki, igaz, csak egy maradt életben -, így szürke hétköznapjait vasárnapi festegetéssel színesítette.

Csodás képek sora került ki szobájából, őt tekintjük a szürrealizmus előfutárának, s bár már kortársai is becsülték művészetét, legtöbbre saját maga értékelte alkotásait. Hallatlan magabiztos volt, rendszeresen meglátogatta Picassót, bátorítólag hátbaveregette, s többször is mondta neki: “mi ketten a kor legnagyobb festői vagyunk”. Cézanne nagyszabású kiállításán azzal lepte meg hallgatóságát, hogy javaslatot tett a “félkész” képek befejezésére, Matisse festményeit pedig visszataszítóan rútnak találta.

Egyébként is furcsa ember volt, gyermeki naivitással hitt képeinek mágikus hatásában, állítólag, amikor tigriseket festett, maga is megrémült az ábrázolt állatoktól. Festészeti stílusát manapság szokás “primitív”-nek is nevezni, de életében sokan illették ezen jelzővel őt magát is. Komoly gondjai voltak például a helyesírással, ennek ellenére mérhetetlenül hiú és nagyravágyó ember volt. S példátlanul féltékeny. Szinte naponta kínozta dührohamaival szegény feleségét. Híres volt nagyotmondásairól is; azt híresztelte például, hogy katonaként részt vett a mexikói hadjáratban, pedig a valóságban egy gyalogezred szaxofonosaként “harcolt”.

Művei halála után is népszerűek maradtak, egyik festménye lett az Osibisa együttes lemezborítója, de ma is sokan szeretik a műveit. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, külföldi évfordulók. Bookmark the permalink.