Mai évfordulóink – 2020. szeptember 7.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2020. szeptember 7., hétfő

a Nap kél 6.11, nyugszik 19.12 – a Hold kél 21.35, nyugszik 11.13 órakor

mottó: “Az embereknél általában sosem tudni, hol végződik az ostobaság, és hol kezdődik az aljasság.” Alekszandr Kuprin

– Regina napja. A királynő jelentésű, s teljesen megegyező formájú latin név átvétele, de korábbi hazai népszerűségét annak is köszönhette, hogy hasonló hangzású német nevek is elterjedtek voltak. Ma Márkus és Menyhért nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Ma emlékezünk Szent Márk, István és Menyhért kassai vértanúságára. A horvát Márk nagytudású pap volt, az esztergomi kanonok uradalmi igazgatója, a lengyel származású Menyhért pedig a prágai Szent Vencel kollégium igazgatója. Pongrácz István Erdélyben született, lelkipásztorként és tanárként működött, 1619-ben éppen Kassán, ahová Márk és Menyhért is menekült Rákóczi György hadai elől. A hajdú sereg harc nélkül kapta meg a várost azzal a kikötéssel, hogy a katolikusoknak nem esik bántódása. Ennek ellenére a három papot megkínozták és kivégezték. Márkot, Istvánt és Menyhértet II. János Pál avatta szentté 1995-ös szlovákiai látogatásakor.

Ma: – Ma van Brazília és Mozambik nemzeti ünnepe.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 90 éve született I. BALDVIN belga király. 1951-ben került trónra, s hosszú uralkodása alatt – 1993-ban hunyt el – nagy megbecsülést vívott ki népe körében. De nemigen szerették, mert a modern európai uralkodóktól eltérően visszahúzódó ember volt, sokan csak “szomorú király”-ként emlegették. Sokszor volt is oka a bánatra, hisz például felesége háromszor veszítette el magzatát, így trónörökös nem is született. Ezért öccse, Albert követte a trónon.

– 150 éve született ALEKSZANDR KUPRIN orosz író. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

– 30 éve hunyt el BENCZE FERENC színész. (Bővebben lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 55 éves ANDREAS THOM német labdarúgó. Még az NDK fennállása idején lett sztár, tagja volt a keletnémet válogatottnak, majd 1989-ben átszerződhetett a Bundesligába. A Bayer Leverkusen vette meg, és helyet kapott az egyesült német válogatottban is, először 1990-ben csereként állt be a svájciak ellen, s már az első pályán töltött percében a kapuba talált. Persze, hogy felfigyeltek rá, s ő lett az állandó balszélsője a világklasszis német nemzeti tizenegynek. Aztán kiöregedett a csapatból, visszavonulása előtt a Hertha BSC játékosa volt, majd a csapat edzőjeként is kipróbálta magát.

– 45 éves DOBRÁDY ÁKOS popzenész, énekes, a TNT együttes egyik fele.

– 45 éves FERJANCSIK DOMONKOS vívó, a kard hatszoros magyar bajnoka, világbajnok.

– 65 éves MIRA FURLAN horvát színésznő, A papa szolgálati útra ment, A bűn szépsége és a Féltestvérek című film szereplője, a Babylon 5 című filmsorozatban Delenn alakítója.

– 55 éves TOMÁS SKUHRAVY cseh labdarúgó, a válogatott volt kiválósága, az olasz Genoa egykori csatára. Ma ünnepel még:

– ANGIE EVERHART (1969) amerikai színésznő, az Isten hozta Hollywoodban, a Vörös kommandó, A szexi szemtanú és a Vodkabomba című film szereplője.

– GLORIA GAYNOR (1949) amerikai énekesnő, az I Never Can Say Goodbye és az I’ll Survive című dal előadója.

– JOCHEN HORST (1961) német színész, a nálunk is többször ismételt A Guldenburgok öröksége című filmsorozatban Sacha alakítója.

– LENGYEL TAMÁS (1977) színész, a Jóban, Rosszban, a Munkaügyek, a Válótársak és A mi kis falunk című sorozat szereplője.

– SZÁSZ EMESE (1982) olimpiai bajnok vívónő, a riói olimpián a női párbajtőr aranyérmese.

– EVAN RACHEL WOOD (1987) amerikai színésznő, az Átkozott boszorkák, Az eltűntek, a Tizenhárom, a San Fernando völgye és a Kés, villa, olló című film szereplője.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.