40 éves MARTINA HINGIS

Szeptember 30-án 40 éves MARTINA HINGIS svájci teniszezőnő

Kassán született, és voltaképpen magyarnak is mondhatnók, hiszen édesapja Hingis Károly. Szülei azonban elváltak, a kis Martina pedig nemsokára Svájcba került, édesanyja ugyanis oda ment ismét férjhez, így ő is svájci lett.

A kis Martina a családi konfliktusok elől már az egykori Csehszlovákiában is a teniszpályára menekült, s arról álmodozott, hogy valamikor druszája, az akkoriban a világ elsőszámú női teniszezőjének számító Martina Navratilova nyomdokaiba lép. Nemsokára minden esélye meg is lett rá, hiszen már 14 és fél évesen meccset nyert egy nemzetközi felnőtt versenyen, 15 évesen pedig döntőt játszott a hamburgi ATP-tornán. Sikere nyomán sosem látott eredményt könyvelhetett el; még nem töltötte be 15. életévét, amikor az első húszba került a felnőtt világranglistán. Élete első Grand Slam-győzelmét 1997-ben aratta Melbourne-ben, s később sok szép sikernek örülhetett. S végül – kis engedménnyel persze – megvalósította álmát; Navratilovához hasonlóan ő is feljutott a világranglista csúcsára. S bár természetesen sok rajongója lett, igazi népszerűséget sokáig nem tudott szerezni. A mai női tenisz ugyanis nem csak az eredményről szól, hanem a nőeisségről is, s ezt Hingis sokáig elhanyagolta. De aztán a nagyhatalmú menedzserek közbeléptek, és rászabadították a profi arculattervezők seregét. Martina először a GQ című magazinban mutatkozott hatásos sminkben, gesztenyebarna “műtépett” hajjal, alig a mell fölött kezdődő, testre simuló miniruhában, s az új imázs eredményeként vonzó nő lett belőle.

Háromszoros wimbledoni és amerikai, ötszörös ausztrál és kétszeres francia bajnokként 2017-ben vonult vissza, rá egy évre férjhez ment, tavaly pedig megszületett a kislánya. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.