65 éve hunyt el JAMES DEAN

Szeptember 30-án 65 éve hunyt el JAMES DEAN amerikai filmszínész

Az Ok nélkül lázadó című filmjében van egy jelenet, amiben a fiatalok autókkal száguldanak a szakadék felé, s az nyer, aki legkésőbb ugrik ki a zuhanó autóból. Életének is jelképe lett ez a pár kocka, hiszen az amerikai ifjúság bálványa 24 évesen autóbaleset áldozata lett. Egy Porschét vezetve 140 kilométeres sebességgel karambolozott.

James Dean az ok nélkül lázadó nemzedék mozihőse volt, pedig alig forgatott, összesen három filmet csinált; az Édentől keletre című Elia Kazan-filmben tűnt fel, az Ok nélkül lázadó öt napja ment a mozikban, amikor meghalt, az Óriás című filmje bemutatását pedig meg sem érte. A legenda az éjszaka császárát, vagány szívtiprót csinált belőle, pedig inkább egy szomorú, nagy kamasz volt, egy melankolikus árva, aki sosem heverte ki édesanyja korai elvesztését. Félreismerték. Például a rock and roll forradalmárának tartják, pedig a valóságban a komolyzenét kedvelte. De szeretetre vágyott, s ezért meg akart felelni a róla kialakult képnek, talán ez is okozta tragikus halálát, amikor vadonatúj sportkocsijának a gázpedáljára lépett. A kritikusok nagy jövőt jósoltak neki, de nem volt igazuk, James Dean színészi pályafutása ugyanis mindenképpen véget ért volna, hiszen egyik legközelebbi barátja, Dennis Hopper később bevallotta, hogy Dean arra készült, felhagy a filmezéssel, mert nagyon bántotta, hogy a filmgyár bábuként bánik vele.

Halála mindenesetre sokkolta az amerikai ifjúságot, sírja ma is nemzeti zarándokhely. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, külföldi évfordulók. Bookmark the permalink.