195 éve született IFJABB JOHANN STRAUSS

Október 25-én 195 éve született IFJABB JOHANN STRAUSS osztrák zeneszerző

Híres zenészcsalád sarja volt, tagjai teljesen uralták a korabeli Bécs zenei életét. A népes família minden tagja zenélt; komponált, vezényelt, hegedült, tele volt velük a császárváros. Pedig mai ünnepeltünk szintén nagyhírű muzsikus apja mindent elkövetett, hogy fiait távol tartsa a muzsikától, nem hogy nem képezte őket, de tudomást sem vett róluk. A kis muzsikuspalánta is az asztal alá bújva, titokban hallgatta apja zenekarának játékát, s az öreg akkor hallott először arról, hogy a fia koncertet ad, amikor gratuláltak neki az utcán.

Hősünk azonban olyan tehetség volt, hogy semmi nem akadályozhatta meg sikereit, ő lett minden idők leghíresebb keringőszerzője, ő teremtette meg a táncoperettet, a Denevér vagy A cigánybáró című színpadi művei pedig ma is szívesen játszott darabok világszerte. De emlékét még a konyhaművészet is megőrizte, bár a nevét viselő omlett magyar embernek talán nem annyira kedvence, lévén a tojás alá nem kolbászt vagy szalonnát, hanem narancsot karikáznak.

Strauss bohém zenét komponált, s ő maga is bohém ember volt. Botrányosak voltak például házasságai. Elsőnek egy hétgyerekes nőt vett feleségül, aki házasságkötése előtt szétosztotta gyerekeit a vér szerinti apák között, s úgy ment hozzá feleségül. Második felesége egy 18 éves énekesnő volt, 25 évvel fiatalabb nála. Harmadik feleségének ugyan kicsit idősebb asszonyt választott, hiszen Adele már 21 éves volt, igaz, zenészünk viszont 58. Nem véletlenül áradozott Brahms a náluk töltött estékről: “óh, azok a keringők. És az a pezsgő! És az az asszony!” (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza alábbi két könyvet kínálja, antikvár példányokban.

https://szakkonyvkeres.unas.hu/Az-ifjabb-Johann-Strauss-120-eve-hunyt-el-IFJABB-J

https://szakkonyvkeres.unas.hu/Mesel-a-becsi-erdo-120-eve-hunyt-el-IFJABB-JOHANN

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születési évforduló and tagged , . Bookmark the permalink.