40 éve hunyt el PILINSZKY JÁNOS

2021. május 27-én 40 éve hunyt el PILINSZKY JÁNOS költő

A modern magyar költészet egyik legnagyobb alakját titkok lengték körül, talán mert csendes, halkszavú, befelé forduló, töprengő ember volt. Egyébként pedig hívő, bár a valláshoz is – mint mindenhez – sajátos kapcsolat fűzte, amint egy interjúban mondotta: Nem vagyok keresztény költő, de szeretnék az lenni…”

Sajátos kapcsolat fűzte a nőkhöz is, alig nősült meg, már el is vált, saját bevallása szerint álmában volt szerelmes, s mire felébredt, nem tudta kibe. Mélyen éltek benne furcsa gyerekkori élményei, sok időt töltött egy nagy kastélyban, amely kolostorként működött, és egyben fiatalkorú prostik börtöne volt, s a lányokat a derék apácák büntetésből láncra verték a mosókonyhában. Itt szeretett bele egy rablányba, aki azonban hirtelen eltűnt, “s én egyszerűen nem tudtam fölfogni, hogy mi történhetett. Valami kihullott, megsemmisült, s ez egész életemre stigmatizált” – emlékezett később. Egész életére kihatott apjának emléke is, rettegett tőle, ami nem csoda, mert sokszor megverte, sajátos nevelési elvei szerint ugyanis a lányokat nem bántotta, ezért lánytestvére helyett is ő kapta a pofonokat.

A költészettel is sajátos viszonyban állt, amely szintén a gyerekkorban gyökerezett. Az iskolában az irodalmat gyereknyúzásnak tartotta, mígnem egy önképzőköri foglalkozáson egy 15 éves fiú előadása elkápráztatta. Ekkor vált költővé, bár sosem lett grafomán, költői életműve – alig több mint kétszáz vers – elfér egy kis kötetben, ő különben valamennyit fejből tudta. Nem könnyű versek, nem is aratott nagy sikereket vele, amint regénye is befejezetlen maradt, filmterve nem valósult meg, színműveit nem játszották és operaszövegkönyvei sem kerültek színre.

Hogy mégis miért a XX. század egyik legnagyobb magyar költője? Weöres Sándor szerint, aki olyan zseniális verset ír, mint az Apokrif, akár abba is hagyhatja az alkotást. Emléke örökké élni fog. (Kalendárium Press)

A képeken látható könyvek 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, magyar évfordulók and tagged . Bookmark the permalink.