40 éves FERNANDO ALONSO

2021. július 29-én 40 éves FERNANDO ALONSO spanyol autóversenyző

Édesapja fiatalon amatőr gokart-versenyző volt, ezért szerette volna, ha gyerekei is érdeklődnek a száguldás iránt. Mivel két gyereke közül a lány volt az idősebb, neki építette az első gokartot, ám a kis Lorenát nem vonzotta a benzingőz. A még kisebb Fernandót annál inkább, s így már háromévesen hintaló helyett autót kapott a popsija alá. Versenyezni persze azért később kezdett, de amint elérte egy korosztály legalsó határát, a papája benevezte, majd büszkén dicsekedett a fiával. Fernando ugyanis sokszor győzött, megnyerte a junior gokart világbajnokságot, és háromszor lett felnőtt spanyol gokart bajnok.

Tizennyolc évesen kezdett “rendes” autóval versenyezni, előbb a Forma Nissan bajnokságot nyerte meg, majd a Forma 3000-ben szerepelt, s így figyeltek fel rá a Forma 1-ben, még nem volt húszéves, amikor a Minardi autójában beszállt a Forma 1-es cirkuszba. S azóta több rekordot is megdöntött: 2003-ban az első rajtkockából indulhatott a Maláj Nagydíjon, s ezzel ő lett a legfiatalabb pilóta, aki pole pozícióból vághatott neki a távnak. 2005-ben felért a csúcsra is, remek versenyzéssel ő lett a Forma-1 összetett világbajnoka és ezt a következő évben is megismételte. Azt mondani sem kell, hogy akkor a világbajnokságok történetében a legfiatalabbként – 24 évesen és 59 naposan – szerezte meg a végső győzelmet, az egyetlen spanyolként.

Hazájában természetesen nemzeti hősként ünnepelték, szekérderéknyi kitüntetést kapott, például az Asztúria Hercege-díjat. Ráadásul tehetségéhez kellemes külső is társul. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.