55 éves TÓTH ILDIKÓ

2021. augusztus 29-én 55 éves TÓTH ILDIKÓ színésznő

A Nemzeti Színház stúdiójában ismerkedett meg a szakma alapjaival, a Főiskolára ugyanis csak harmadik nekifutásra vették fel. A diploma megszerzése után a Radnóti Színházba került, elég szokatlan körülmények között. Még főiskolás volt, amikor meghívták egy szerepre, amelyet azonban az első próbák után köszönettel visszaadott. Teljesen elképedt mindenki, kivált hogy a színészpalánta még Bálint András igazgatóval is összeveszett. Másnap mégis meghívták egy másik feladatra, hiába, egy tehetséges ifjúnak sok mindent elnéznek. Ö meg is szolgálta a bizalmat, több remek darabban bizonyított, legyen elég csak az Árad a gazság, A bugyogó, Az árvák és a Vőlegény című előadást említeni. Aztán 1994-ben az Új Színház alakulásakor az új színházba szerződött, s ott is folytatta sikereit, majd amikor Székely Gábor távozott a társulattól, ő is búcsút mondott.

De a filmezéssel kimondottan szerencséje van, előbb a Köd című moziban játszott, majd pedig ő volt a Jadviga párnája című film címszereplője. Koltai Róbert Csocsó című filmjében egy terhes asszonyt alakított, s bár nem pont erről jut eszünkbe, de ő is férjes asszony, igaz, a férje sokáig Marosvásárhelyen játszott, s bizony csak ritkán találkoztak. A csinos színésznő pár éve megkapta a filmkritikusok díját a Felhő a Gangesz felett című filmjéért, s ő volt Szabó István Rokonok című filmjének női főszereplője. Nagyszerű alakítása volt Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című filmjének Olgája, amikor Törőcsik Mari mellett játszott főszerepet.

Sikerei ellenére Ennek ellenére kedves, közvetlen ember maradt, még főzni is tud, bár azt azért tegyük hozzá, hogy mostani kedvence a salátaleves, ám amíg az édesanyjával lakott, inkább a vadas marhát kedvelte. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in magyar évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.