Mai évfordulóink – 2022. február 8.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2022. február 8., kedd

a Nap kél 7.01, nyugszik 16.56 – a Hold kél 10.18 nyugszik 0.18 órakor

mottó: “Nem kedveli a föld sem a vért, sem a szennyet, / pedig zsarnok kezek nyomán más nem teremhet… Théodore Agrippa d’Aubigné

– Aranka napja. A latin Aurélia magyarításának eredménye, de tulajdonképpen régi magyar név, mert az ősi Arany nevünk kicsinyítő képzővel becézett változata. Jelentése az értékes nemesfémre utal, s érdekes, hogy a középkorban férfiak is viselték. Népszerűségét különben az is mutatja, hogy vezetéknévvé vált, sőt folyó és növény is viseli. Ma Salamon nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Ma van Emiliáni Szent Jeromos emléknapja. Velencei patrícius család sarja volt, és dicső katonai karrierről álmodott. Ám egyszer fogságba esett, és a börtönben lelki önvizsgálatot tartván eldöntötte, hogy inkább Krisztus harcosa lesz. A Szűzanya kieszközölte szabadulását, ő pedig három évi elmélyült készülődés után pappá szenteltette magát. Lemondott minden vagyonáról, és életét a szegények, kivált az árva gyerekek segítésére tette fel. Ő alapította a szomaszkai szerzetesrendet – amely ma is működtet árvaházakat és kórházakat -, s ő tanított először katekizmust gyerekeknek. Ő az árvák védőszentje.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 470 éve született THÉODORE AGRIPPA d’AUBIGNÉ francia költő. Ő volt a francia középkor “Juvenalisa”, a hugenották oldalán végigharcolta kora vallásháborúit, és tollával is a hitéért küzdött. Csodálatos költeményeit azonban nem nagyon értékelte kora, stílusa és művészi törekvései később Victor Hugóban találtak méltó követőre.

– 115 éve született BAY BÉLA vívó. Sportolónak is kiváló volt, mind- három fegyvernemben tagja a válogatottnak, de igazi nagy világversenyt sosem nyert. Edzőként viszont a legnagyobbak között tartjuk számon, már az 1948-as olimpián úgy vett részt, hogy még versenyzett, de már ő volt a magyar válogatott vezetője. Aztán 1951-61 és 1968-76 között a vívó válogatott szövetségi kapitányaként megszámlálhatatlan siker kovácsa volt. De vannak persze, akik megszámolták, és ha jól számoltak, akkor vezetésével a magyar vívók 18 olimpiai arany-, 11 ezüst- és 12 bronzérmet nyertek, valamint 34 világbajnoki arany-, 41 ezüst- és 33 bronzérmet szereztek. A legendás mester 1999-ben hunyt el.

– 105 éve hunyt el DÉCHY MÓR utazó, akadémikus. Legfőbb érdeme a Kaukázus gleccsereinek, vízrajzának, felszíni formáinak felderítése. Ő volt az első magyar, aki a Kaukázus legmagasabb ormára lépett.

– 35 éve hunyt el NÁDAS GÁBOR zeneszerző. Népszerű slágerszerző volt, ma is kedvelt zenés darabja az Imádok férjhez menni. Az ő fia az utóbbi évtizedek népszerű komikusa, a Markos-Nádas duó “egyik fele”, Nádas György.

– 65 éve hunyt el NEUMANN JÁNOS matematikus. Kevesen tudják róla, hogy az egész világon szakmai tekintélynek számító Neumann szenvedélyes viccmesélő és -gyűjtő volt. Viccek ezreit tárolta – számítógép híján – hatalmas kartoték-rendszerben, témák szerint csoportosítva, külön gyűjtve az Arisztid- vagy a Móricka-vicceket. (Részletesebben lásd külön posztban!)

– 435 éve hunyt el STUART MÁRIA skót királynő. Alakja és sorsa évszázadok óta foglalkoztatja a történészeket és az irodalmárokat, nem is véletlenül, hiszen tragikusan izgalmas sors jutott neki osztályrészül. (Részletesebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 90 éves SZINETÁR MIKLÓS rendező. Talán nincs is nála sokoldalúbb színházi ember az utóbbi évtizedekben, pályakezdése óta annyi mindent csinált, hogy felsorolni is lehetetlen. Csak pár tevékenységét említve; volt a Fővárosi Operettszínház főrendezője és igazgatója, a Magyar Televízió főrendezője, művészeti igazgatója és elnökhelyettese, a végén pedig a Magyar Állami Operaház főigazgatója. (A továbbiakat könyvajánlóval lásd külön posztban!)

– 80 éves ROBERT KLEIN amerikai színész, a Senki sem tökéletes, a Birtokviszony és a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt című film szereplője. Ma ünnepel még:

– NICK NOLTE (1941) amerikai színész, a Hullámok hercege, a Lorenzo olaja, a 48 óra, a Koldusbottal Beverly Hills-ben, a Tűzvonalban, a Bajnokok reggelije és a Hotel Ruanda című film szereplője.

– HRISZTO SZTOICSKOV (1966) bolgár labdarúgó, a Barcelona és hazája válogatottjának egykori szupersztárja, az 1994-es Aranylabda kitüntetettje, BEK- és Szuper Kupa-győztes, minden idők leghíresebb bolgár focistája, majd a bolgár válogatott volt szövetségi kapitánya.

– SZULÁK ANDREA (1964) énekesnő, színésznő, az egykori Xenia-láz című sorozat, illetve a Na végre, itt a nyár! című ifjúsági film szereplője, majd a nevét viselő egykori showműsor háziasszonya.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.