Mai évfordulóink – 2022. február 23.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2022. február 23., szerda

a Nap kél 6.36, nyugszik 17.19 – a Hold kél 0.13, nyugszik 9.38 órakor

mottó: “Emberi természetünk nem tűri, hogy az eltúlzott érzelmek hosszú életűek legyenek.” Stefan Zweig

– Alfréd napja. Germán eredetű név, s rövidsége ellenére szóösszetétel, amelynek külön tagjai tündér és tanács jelentéssel bírnak. Összevonva aztán kissé nyakatekert jelentéssel ruházták fel, eszerint az Alfréd azt jelenti: tündérek segítségével ad tanácsot. Ma Edina, Lázár, Ottó és Szirén nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Az egyház ma Szent Polikárpra emlékezik, aki Szmirna püspöke volt, s mivel nem volt hajlandó megtagadni hitét, a pogányok 155-ben máglyán megégették. Maga a prokonzul próbálta rávenni, hogy tagadja meg Krisztust, de az ősz püspök így felet neki: “Nyolcvanhat éve szolgálom Öt, és sohasem bántott meg. Hogyan mondhatnék átkot Királyomra és Üdvözítőmre?” Vértanúságának leírása azért is érdekes, mert az a legrégebbi beszámoló egy keresztény mártírhaláláról. Személye pedig azért jelentős, mert János apostol tanítványa volt – a legenda szerint az apostolok tették püspökké is -, vagyis ő még hamisítatlanul adta tovább a jézusi tanítást.

Ma: – Ma van Brunei és Guyana nemzeti ünnepe.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 80 éve hunyt el STEFAN ZWEIG osztrák író, költő. Világjáró ember volt, sokszor kedvtelésből utazgatott, voltak esetek azonban, amikor a politikai viszonyok elől kellett menekülnie. Bécsben született és Brazíliában hunyt el, s élete során bejárta szinte az egész világot. Közben persze meg-megpihent, és írogatott – a világirodalom nagy szerencséjére, mert az általa írt versek, novellák, esszék nélkül szegényebb lenne kultúrkincsünk. (A továbbiakat könyvajánlóval lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 55 éves STOHL ANDRÁS színész. Az utóbbi évek egyik legfoglalkoztatottabb színésze, esténként színdarabokban játszik, emellett filmezik, népszerű mozija a Presszó, az Európa expressz, a Meseautó, a Csocsó és a Rap, revű, Rómeó. Szinkronszerepeket is rengeteget vállal, fel sem sorolható, hol mindenhol hallható. És ugyebár a közelmúlt egyik legfelkapottabb műsorvezetője. (Részletesebben lásd külön posztban!)

– 60 éves MIGUEL DE LEÓN venezuelai színész, a magyar képernyőkre is eljutott Esperanza és az Angyali szeretet című filmsorozat szereplője, a Veled álmodom című filmsorozatban Valentin Alcantara alakítója. Ma ünnepel még:

– KRISTIN DAVIS (1965) amerikai színésznő, a Melrose Place című sorozatban Brooke, a Szex és New York című tévésorozatban pedig Charlotte alakítója.

– KÁLMÁN OLGA (1968) újságíró, műsorvezető, korábban az ATV-n az Egyenes beszéd, majd a Hír TV-ben az Egyenesen című műsor volt műsorvezetője.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.