Elhunyt VANGELIS

Elhunyt VANGELIS görög zeneszerző

Vangelis Papathanassiou néven született, és a napfényes Hellász fia volt. Komolyzenével kezdett, majd a hatvanas évek végén Demis Roussos-szal és egy harmadik görög fiúval együtt az Aphrodite’s Child együttes tagja volt. Az egész egy zűrös utazással kezdődött: a trió eredetileg Londonba indult, de az 1968-as diáklázadás miatt Párizsban rekedtek, majd ott is telepedtek le. Nálunk leginkább a “gyerekcsináló” Rain And Tears című dalukról ismertek, 666 című dupla albumuk pedig az egyik legsikerültebb konceptlemez. A hetvenes évek elején aztán feloszlottak, Demis Roussos énekesként rögtön világsztár lett.

Vangelis – sok műsorvezető megkönnyebbülésére – elhagyta a vezetéknevét, és a szintetizátorokra vetette magát. Sötét stúdiók mélyén kísérletezgetett, az eredményt időnként egy-egy lemezen tárta a közönség elé. A sejtelmes hangzás sokak fantáziáját megragadta, még a magyar tévében is: attól kezdve A Hét című vasárnap esti politikai magazin már nem a Led Zeppelin, hanem a sokkal szelídebb Vangelis zenéjére kezdődött. Vangelis persze főként film-zenék szerzőjeként sikeres: ő szerezte a Déli-sarkról forgatott film zenéjét Antarctica címmel, a Tűzszekerek témájáért 1982-ben Oscar-díjat kapott (éppen születésnapján egyébként), annak idején pedig – ahogy mondani szokták – még a csapból is az 1492  A Paradicsom meghódításának zenéje folyt.

Mi, magyarok különben úgy két évtizeddel ezelőtt minden este meggyőződhettünk képességeiről, legalábbis, akik elmentek a Nemzeti Színházba A vihar című Shakespeare-darabot megnézni, az előadás zenéjét ugyanis – nagy megtiszteltetésünkre – a világhírű Vangelis komponálta. A most elhunyt kiváló muzsikus 79 éves volt. (Kalendárium Press)

This entry was posted in elhunyt, halálhír, könnyűzenei, zenei évfordulók-születésnapok. Bookmark the permalink.