45 éve hunyt el BÁSTI LAJOS

2022. június 1-jén 45 éve hunyt el BÁSTI LAJOS színész

Keszthelyen nőtt fel, s nagyon szomorú gyerekkora volt, édesanyja évekig küzdött a rákkal, s korán meghalt, apja pedig elszökött a nyomasztó gondok elől, sosem látták többé. Maga Básti Lajos csinos, jóképű fiatalember volt, szőke és kékszemű, így aztán mindenki azt javasolta neki, legyen színész. Megfogadta a tanácsot, bár amint később bevallotta: “… ha félvállú, kopasz és vizenyős tekintetű volnék, akkor is színésznek mentem volna.”

A fess legénynek ennek ellenére nem volt sok önbizalma, “nevetségesen félénk voltam – emlékezett később arra az időre, amikor színésznövendéknek Budapestre került -, egy teljes esztendeig nem mertem bemenni a fehér abroszos vendéglőbe. Ha villamosra szálltam, elvörösödtem, és hónapokig nem merészkedtem be a peronról a szakaszba”. A színpadon azonban elmúlt félelme, pedig nem volt könnyű pályakezdése, hiszen a jóképű férfi színészekre hamar rásütik ma is, hogy “bájgúnár”, s ezzel sokak pályáját tönkre is teszi az előítélet. Nála is fennállt ez a veszély, hiszen például azzal az indokkal, hogy olyan szép, arisztokratikus külseje van, sokáig Básthy Lajosként, “h”-val és “y”-nal szerepeltették nevét a színlapon. Hogy ilyen előzmények után miért ő kapta Az ember tragédiája Ádám szerepét – amelynek nyitójelenetében állatbőrőkbe öltöztetve úgy nézett ki, mint egy ősember – a zseniális szereposztás megfejthetetlen titkai közé tartozik.

Ádám lett aztán a leghíresebb szerepe, sikerekben egyébként is gazdag pályafutásának csúcspontja. Nemcsak eljátszotta – mintegy félezerszer – Madách halhatatlan alakját, de újjá is formálta, Mire gondolsz Ádám? címmel még könyvet is írt. De persze a jóképű arisztokrata figurájának is remekül megfelelt, sokak emlékezetében a Pygmalion Higgins professzoraként maradt meg. És persze mint a szerencsére állandóan ismételt Abigél című tévésorozat szigorú, de talpig becsületes Torma Gedeon igazgatója. (Kalendárium Press)

This entry was posted in halálozási évforduló, magyar évfordulók. Bookmark the permalink.