1905 éve lépett trónra HADRIANUS római császár

1905 éve, 117. augusztus 11-én lépett trónra HADRIANUS római császár

A derék uralkodó belpolitikájában a fő figyelmet a tartományok fejlesztésére, a hadsereg és az államigazgatás korszerűsítésére fordította, míg külpolitikai téren a további hódítások mellőzését, a béke biztosítását tartotta a legfontosabbnak. Jártas volt a filozófiában, rajongott a görög kultúráért és pártolta a művészeteket. A görög kultúra felkarolásával ő indította el a császárkor hellén reneszánszát. Rengeteget építtetett szerte Európában, ő hozatta helyre a leégett római Pantheont, amely ma is áll, mauzóleuma pedig a híres Angyalvár.

x x x

Amikor Nerva örökbe fogadta, és ezzel örökösévé jelölte ki a bizalmat később megszolgált Traianust, üdvös és követendő példával szolgált utódainak. Traianus azonban sokáig vonakodott kijelölni utódját, s végül erre csak a halálos ágyán kerített sort.

Eljárása azonban rögtön gyanút keltett kortársaiban. Nem is minden alap nélkül, Traianus halálos ágyánál ugyanis mindössze hárman voltak jelen: a felesége, Pompeia Plotina, saját gyermekeként felnevelt unokatestvére Matidia és a nagyhatalmú praefectus paetorio, Publius Acilius Attianus, akiről az hírlett, hogy titokban a császárné szeretője. Főként ez utóbbi szolgált alapjául a pletykáknak, hogy Traianus végrendeletét a haldokló császár ágyánál állók meghamisították.

Erősítette a gyanút, hogy bár Traianus 117. augusztus 8-án hunyt el, halálhírét csak 11-én hozták nyilvánosságra, rossznyelvek szerint kellett pár nap, amíg az ökökbefogadási okmányt Plotináék összebarkácsolták. Akárhogyan is történt, 117. augusztus 11-én kihirdették Traianus végakaratát, s aznap lépett császári örökébe Hadrianus – tehát éppen 1905 évvel ezelőtt.

Felmerül persze a kérdés, ha Plotina és Attianus szeretők voltak, akkor miért nem olyan végrendeletet hamisítottak, ami Attianusnak juttatta volt a császári trónt? Méltósága, hatalma meglett volna hozzá, amikor annak idején Hadrianus édesapja meghalt, ő és Traianus lett a tízéves fiú gyámja. A császári gárda parancsnokaként keresztül is tudta volna vinni a saját utódlását, hogy miért mégis Hadrianust tették meg császárnak – már ha elfogadjuk a hamisítást -, rejtély.

Bárhogy is, Hadrianust sokan nem látták szívesen Traianus utódjaként, mire Attianus a leghangosabb és legveszélyesebb négy konzuli rangú katonai parancsnokot rövid úton kivégeztette, hosszú időre megrontva ezzel az új császár és a senatus viszonyát. Ezt két évvel trónralépése után Hadrianus úgy próbálta helyrehozni, hogy menesztette Attianust, akinek azonban semmi baja nem esett, szépen nyugdíjba vonult.

Hadrianus több mint két évtizedig uralkodott a birodalom népei felett, s a történetírás a jó császárok között tartja számon. De erről majd egy másik alkalommal…

 

 

This entry was posted in ókor. Bookmark the permalink.