40 éve hunyt el HENRY FONDA

2022. augusztus 12-én 40 éve hunyt el HENRY FONDA amerikai színész

Ő volt az amerikai film egyik leghíresebb cowboya, több mint száz filmet forgatott, jórészt vadnyugati történeteket. Közkedvelt mozihős volt, s népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy a magánéletben is karakán fickónak számított, a II. világháborúban a haditengerészetnél és a légierőnél szolgált.

A halál 50 órája, az Apacserőd, az Érik a gyümölcs, a Háború és béke, A bostoni fojtogató, a Tizenkét dühös ember és a Volt egyszer egy Vadnyugat című film hideg kék szemű főszereplőjét persze leginkább a nők kedvelték, ő pedig – finoman fogalmazva – nemigen utasította vissza a hölgyek közeledését. Csak feleségből ötöt fogyasztott el, s ahogy ő öregedett, úgy választott egyre fiatalabb asszonyt magának, túl az ötvenen például egy 22 éves olasz lányt vezetett az oltár elé. A legnagyobb botrányt azonban második házasságával kavarta, amikor egy multimilliomos özvegyét vette el – ő szülte két gyerekét, a szintén színész lett Jane-t és Petert -, ám az asszony végül öngyilkos lett, és egy centet sem hagyott rá. Henry persze rögtön újranősült, éppen nászúton voltak, amikor Peter nevű fia hasbalőtte magát – a hivatalos változat szerint véletlenül, de mindenki Henryt okolta a történtekért. (Peter Fondát, mint tudjuk, megmentették.) A legjobban utolsó házassága sikerült, bár sokan óvták a hatvanéves filmsztárt a harmincéves légikisasszonytól, békében és boldogságban éltek.

Zűrzavaros magánélete miatt még az Oscar-díjat sem merték odaítélni neki, csak 76 évesen vihette haza az aranyszobrocskát Az aranytónál című filmben nyújtott felejthetetlen alakításáért. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, külföldi évfordulók. Bookmark the permalink.