450 éve hunyt el GASPARD DE COLIGNY

2022. augusztus 24-én 450 éve hunyt el GASPARD DE COLIGNY francia admirális

Kiváló katona volt, II. Henrik francia király a gyalogság fővezérévé tette, sőt vitézségéért tengernaggyá léptette elő. Gondtalan élet, pompás karrier várt rá, ő azonban áttért a kálvinista hitre, a hugenották élére állt, és a vallásszabadság ügyének elkötelezettje lett, amivel meg is pecsételte a sorsát.

Éppen vidéki birtokán olvasgatott, amikor a katolikusok, jelesül Medici Katalin a fővárosba rendelte. Hívei nem akarták elengedni: “Meg fogsz halni Párizsban, minden társaddal, és soha többé nem látunk, jó uram” – figyelmeztették. A derék Coligny ennek ellenére teljesítette a parancsot, pedig ő is tudta, ütött az utolsó órája. Egyik nap éppen hazafelé tartott, egy kérvényt olvasott. Megállt, lehajolt megigazítani a cipőjét. Ez a mozdulat két nappal hosszabbította meg életét, ugyanis a lövés csupán a karját érte. De sorsát nem kerülhette el, a híres-hírhedt Szent Bertalan éjszakáján tervszerűen lemészárolták a hugenottákat. Betörtek Coligny házába is, de a bátor admirális nem menekült el: “Én már elkészültem a halálra” – mondta belenyugodva sorsába lelkipásztorának.

Amikor teljesen összeszabdalt teste Guise herceg lába elé esett, futár érkezett a paranccsal, mégis jobb lenne Coligny életét megkímélni, de már késő volt. Az admirális holtteste egész napon át ott hevert az udvaron. Később bedobták a Szajnába, majd mégis kivették a vízből, és a lábánál fogva felakasztották egy bitófára. A fejét állítólag elküldték ajándékba a pápának. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, külföldi évfordulók. Bookmark the permalink.