30 éve hunyt el FEDERICO FELLINI

2023. október 31-én 30 éve hunyt el FEDERICO FELLINI olasz filmrendező

1993 tavaszán még átvehette az életművéért neki ítélt Oscar-díjat – amely egyébként az ötödik aranyszobrocskája volt -, s akkor még meghatottan beszélt terveiről. “Van még mit mondanom” – ígérte, pedig már nagyon beteg volt. Az őt ünneplő sokadalomban valaki meg is kérdezte tőle, nem érzi-e úgy, mintha saját filmje egy jelenete játszódnék nagy zűrzavarral  körülötte? “Igen, ez egy nagy cirkusz – felelte -, zajos és fenyegető. Otthon érzem magam ebben a felfordulásban”.

A Nyolc és fél felfordulása volt az, azzal a sajátos hangulattal, amely minden filmjében azonnal tetten érhető, s ezért sosem látott filmjeit is felismerni pár kocka után. Az amerikaiak új jelzőt is fabrikáltak erre a jellegzetes ízre: fellinis. Egyszer erről is kikérték véleményét. Így válaszolt: “Nem is tudom. Öntetszelgő vagyok, ezért hízelgőnek tartom. Apám azt szerette volna, hogy mérnök legyek, anyám pedig azt, hogy püspök. És végül egy jelző lettem.” Egy jelző, amely talán örökké fennmarad. Amint remélhetőleg filmjei is, az Édes élet, az Amarcord, az Országúton és a Cabiria éjszakái, a Satyricon, a Róma és a Nyolc és fél.

A filmművészet egyik legnagyobb alkotója volt, de a világraszóló sikerek fényében is megmaradt kedves, közvetlen embernek. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, külföldi évfordulók. Bookmark the permalink.