305 éve született HATVANI ISTVÁN

2023. november 21-én 305 éve született HATVANI ISTVÁN természettudós

Gyerekként sokat betegeskedett, és állítólag pocsék memóriája volt, úgyhogy nem jósoltak neki valami fényes jövőt. Még a debreceni Kollégiumba se vették fel, ő azonban nem csüggedt el, és szívós tanulással kiváló tudóssá képezte magát. Megtanult németül, görögül, latinul és héberül, s oly kitűnő orvos lett, hogy külföldi egyetemek sora csábította katedrát ajánlva neki. Hatvani azonban hazajött Debrecenbe, és 37 évig oktatott a Kollégiumban.

Elsőként ő tanított hazánkban kémiát, és szokatlan kísérletei miatt elterjedt róla, hogy az ördöggel cimborál. Pedig komoly tudós volt; csillagászati megfigyeléseket végzett, kétszáz gyógyszer receptjét dolgozta ki, egzakt matematikai módszerekkel elemezte a debreceni csecsemőhalandóság adatait, megteremtve ezzel a magyar egészségügyi statisztikát. Foglalkozott a gyógyvizek hatásvizsgálatával, és 2 tizedes pontossággal határozta meg Debrecen földrajzi szélességét, de volt gyakorló lelkész, és nagyhírű prédikátorként is ismerték.

Ezek után nem véletlen, hogy csodálták kortársai és az utókor egyaránt, ő volt az “ördöngős Hatvani”. Alakja köré legendák szövődtek, amelyek egykorú terjesztésében Kazinczy Sámuel járt az élen. Később Arany János költeményben örökítette meg alakját, Jókai Mór pedig róla írta A magyar Faust című könyvét. (Kalendárium Press)

Ha tetszik, amit csinálunk, szerény hozzájárulásával segítsen lehetővé tenni, hogy folytathassuk. Köszönjük, ha támogat bennünket!

This entry was posted in magyar évfordulók, születési évforduló. Bookmark the permalink.