55 éve hunyt el UPTON SINCLAIR

2023. november 25-én 55 éve hunyt el UPTON SINCLAIR amerikai író

A  muckraker irodalmi irányzat leghíresebb képviselője volt, a makrékerek olyan írók voltak, akik műveikben az amerikai társadalom fonákságait mutatták be, a korrupciót, a politikai elit visszaéléseit, egyszóval a társadalom szemétdombján guberáltak, a muckraker szó ugyanis guberálót jelent. Jól jelzi ezt a törekvést Sinclair első könyvének már a címe is, amely A mocsár címmel jelent meg 1906-ban, és a húsipar mocskáról szól. A történelem során kevés írónak adatott meg, hogy könyvével azonnal hasznot hajtson, Sinclairnek azonban sikerült; A mocsár megjelenése után Roosevelt elnök személyesen kérte ki az író tanácsait, majd intézkedést hozott a húsipari üzemek tisztaságának növelésére. Sinclar ezután bevette magát az élet sűrűjébe, és három évtized alatt több mint 70 könyvet írt. A világszerte nagy sikert aratott 11 kötetes regényfolyamát, a Lanny Budd sorozatot 1940-ben kezdte írni, s azután jószerivel csak ezzel foglalkozott. (Kalendárium Press)

 

This entry was posted in halálozási évforduló, külföldi évfordulók. Bookmark the permalink.