60 éves ROB LOWE

2024. március 17-én 60 éves ROB LOWE amerikai színész

Életútja a tipikus amerikai sztárkarrier; fiatalon berobbant a filmvilágba, még nem volt húszéves, amikor Francis Ford Coppola már szerepet adott neki, s A kivülállók című filmbe túlzó lelkesedéssel vetette bele magát; egy jelenetben a kelleténél erősebben vágta szájon Tom Cruise-t, aki “felvételen” kívül alaposan helybenhagyta. De megúszta, így nemsokára Az osztály című filmben Jacqueline Bisset csábította el, a Halálos barátság című mozival pedig világsztár lett.

A magánélete is “szokványosan” alakult, a hamar jött hírnévtől elszállt, nem győzte habzsolni az életet, rákapott az italra, a drogokra, s az egyik nő ágyából ment a másikéba, szinte sportot űzött a csajozásból, többször megtette, hogy meglátva egy bombázót valamilyen magazinban, azonnal odarepült hozzá. Neki volt az egyik legnagyobb – és legelszántabb – rajongótábora, amikor például megneszelték, hogy egy forgatás után családi körben fog pihenni, megszállták rokonainak környékét, még szegény nagymamájának ohioi házát is körülvették, hátha odamegy. Két évtizeddel ezelőtt majdnem vége lett a jóvilágnak, videóra vette ugyanis hancúrozását egy fiatalkorú lánnyal, a film nyilvánosságra került, őt pedig elvitték a rendőrök. Nagy nehezen úszta meg a húsz év börtönt, de a meghurcoltatás életre szóló lecke volt számára, a per után azonnal befeküdt egy alkoholelvonókúrára, s jót tett neki az is, hogy megnősült és gyermekei születtek.

Szerencsére a szakma is megbocsájtott neki, azóta sok filmet forgatott, s különösen nagy sikert aratott Az elnök emberei című, hozzánk is eljutott sorozatban. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.