410 éve hunyt el EL GRECO

2024. április 7-én 410 éve hunyt el EL GRECO spanyol festő

Mint művészneve is mutatja, görög származású volt, Krétán született egy előkelő családban, ezért is furcsa egy kicsit, hogy születésének időpontja ismeretlen, a jelentős családok feljegyezték ezeket az adatokat. Ifjúkoráról is keveset tudunk, azt viszont igen, hogy azért ment Spanyolországba, hogy egy barátja ajánlásának köszönhetően részt vegyen a toledói katedrális felújítási munkáiban.

Kezdetben nem volt könnyű elfogadtatnia művészetét, formabontó képei ugyanis nem nyerték el a király tetszését, mire az akkor még szinte ismeretlen görög festő megsértődött, s lemondva arról, hogy egyszer udvari festő legyen, visszament Toledóba megvalósítani önmagát. Óriási sikereket aratott képeivel – főként portréival -, amelyek meghökkentően újszerűeknek számítottak – pár éve Szent János evangélista című képét kölcsönadta a madridi Prado, így mi is láthattuk. Elképzelhető, hogy ő maga nem is volt tudatában alkotásai furcsaságának, s csak azért festett olyan különös képeket, mert egy asztigmatizmus nevű betegségben szenvedett, azaz a fénysugarak nem egy pontban találkoztak szemének recehártyáján, ezért lettek “torzak” a festményei.

Akárhogy is, akkoriban ő volt a legnépszerűbb művész Spanyolországban, igazi festőfejedelemként élt, 24 szobás lakosztályt bérelt egy fényűző palotában, s az egykorú beszámoló szerint “fizetett zenészeket is tartott, hogy elszórakoztassák az étkezések idején”. Szerénységgel még ellenségei sem vádolták, egyszer megkérdezték tőle, mi a véleménye Michelangelóról, mire így válaszolt: “nem tud festeni, de azért nagy mester”. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press a Színek és fények című életrajzi regényt ajánlja, antikvár példányban. Megrendelhető egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, külföldi évfordulók and tagged , , . Bookmark the permalink.