85 éves FRANCIS FORD COPPOLA

2024. április 7-én 85 éves FRANCIS FORD COPPOLA amerikai filmrendező

Manapság már nem dicsekszik vele, de pornófilmekkel kezdte pályafutását, majd játékfilmjeivel egy évtizedig nem aratott sikert. Annál nagyobbat szólt 1972-ben A keresztapa, amelynek első része meghódította a világot, Coppolának pedig meghozta az első Oscar-díjat. A legnagyobb díj azonban az volt, hogy életben hagyták, forgatás közben ugyanis magához rendelte egy igazi keresztapa, s tudtára adta, ha valami neki nem tetsző lesz a filmben, megnézheti magát.

Későbbi filmjeivel sem kell szégyenkeznie, hiszen az American graffiti, a Magánbeszélgetés, az Apokalipszis most, a Rablóhal és a Gengszterek klubja is teltházas mozikban ment, csakúgy mint A keresztapa további két folytatása. S noha begyűjtött még négy Oscar-szobrocskát, lassanként ráunt a filmezésre, az állandó harcra az anyagiak megteremtéséért. Pinokkió-filmjét például a Warner nem engedte leforgatni, mire beperelte a filmgyárat, és 80 millió dollárt ítéltek meg neki, vagyis négyszer annyit keresett vele, mint azok, akik végül megcsinálták.

Mivel dúsgazdag ember, az utóbbi években már csínján bánik a munkával, s már kedvtelésből is inkább európai filmeket néz. Tennivalója persze így is van elég, felügyeli szállodáját és hatalmas szőlőültetvényét, saját termésű borára már hovatovább büszkébb, mint filmjeire. Voltaképpen joggal, hiszen ő készíti Amerika legjobb borát, ami a párizsi Ritz itallapján is szerepel. (Kalendárium Press)

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.