60 éves RUSSELL CROWE

2024. április 7-én 60 éves RUSSELL CROWE Oscar-díjas új-zélandi színész

Új-Zélandon született, de ő már nem szokott rá a közöttük szokásos üdvözlésre, az orr összedörzsölésre, hiszen már négyévesen Ausztráliába került. Filmesek között nőtt fel, de a szülei nem színészek, hanem büfések voltak, akik azonban egy ottani filmgyár külső helyszínein üzemeltették mozgó büféjüket, úgyhogy a kis Russell az ausztrál filmsztárok között nőtt fel. Ha pedig már úgyis kéznél volt, a filmesek gyakran bevették kisebb gyerekszerepekbe, de nem tartották különösebben tehetségesnek.

Így azután Russell felcseperedve nem is színész, hanem rockzenész lett, s bár egyik dalában azt énekelte, hogy ő lesz az új Marlon Brando, még barátai is csak nevettek rajta. Csak huszonötévesen tért vissza a filmhez, kapott néhány kisebb szerepet, és annak köszönheti felfedezését, hogy felfigyelt rá a szépséges és befolyásos színésznő, Sharon Stone, aki kerek perec megmondta a producereknek, hogy vele akarja leforgatni a Gyorsabb a halálnál című film szexjeleneteit. Sharon kérése – pontosabban követelése – meghallgatásra talált, és a szexis díva örömében oly lelkesen vetette bele magát a szexis jelenetekbe, hogy a javát ki is kellett vágni a filmből. Mindenesetre Russell megcsinálta a szerencséjét, egyre másra kapta az ajánlatokat, de meg is szolgálta a bizalmat, a Szigorúan bizalmas című filmben például teljesen lejátszotta a vászonról az akkor még sokkal nagyobb sztárnak számító Kevin Spacey-t. Hollywoodi karrierjét az is segítette, hogy jó kapcsolatokat ápolt honfitársnőjével, a szintén ausztrál Nicole Kidmannel és férjével, Tom Cruise-zal, s a pletykára éhes környezetben az sem ártott, hogy szerelembe esett Meg Ryannel, aki a férjét is faképnél hagyta miatta.

Az íly módon bennfentes körökbe került Russell A bennfentes című filmben kapott remek lehetőséget tehetsége bizonyítására, majd jött az igazi világsiker, a Gladiátor, s az egykori büfésgyerek immár Oscar-díjat őrizgethet otthonában. Azóta megállás nélkül dolgozik, náunk is ismert filmje az Egy csodálatos elme, a Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán, A remény bajnoka, a Bor, mámor, Provence és az Amerikai gengszter is.

Az Oscar-díja különben máig Ausztráliában van, Amerikát ugyanis ki nem állhatja, egyszer meg is mondta a megdöbbent amerikai újságíróknak; csak akkor költözne Los Angelesbe, ha Ausztráliát és Új-Zélandot elöntené a tenger, kipusztulna Európa egész népessége, Afrikát pedig megszállnák a marslakók. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.