Mai évfordulóink – 2022. február 16.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2022. február 16., szerda

a Nap kél 6.48, nyugszik 17.09 – a Hold kél 16.45, nyugszik 7.11 órakor

mottó: “Vallom, hogy papoknak és asszonyoknak meg kell tiltani a versírást.” Giosué Carducci

– Julianna és Lilla napja. A Julianna a latin Julianus női változata, s az ókori Rómában eredetileg a Julius család viselte, s azt jelentette: fényes, ragyogó. A Lilla a török Leila közvetítésével került nyelvünkbe, de még régibb eredetű, már a perzsában is létezett, és sötét hajú jelentéssel bírt. Ma Dániel, Fülöp és Illés nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Ma Sempringhami Szent Gilbertre emlékezünk, aki normann hitvalló volt, s 1135-ben ő alapította a gilbertinusok rendjét, az egyetlen Angliában alapított szerzetesrendet. Aszkéta életével még a szigorú szerzetesek közül is kirítt. Akik ismerték, nagyon csodálkoztak rajta, hogy annyi élelmen, amit ő eszik, hogyan lehet egyáltalán megélni. Asztalát ráadásul dúsan megrakatta finomságokkal, de mindent szétosztott a szegények között, ő beérte a morzsákkal. Ruhája alatt szúrós szőrcsuhát hordott, és kizárólag ülve aludt. Már ha aludt, mert az éjszaka jó részét imádkozással töltötte. A gilbertinusok rendjét VIII. Henrik záratta be 1519-ben.

Ma: – Ma van Litvánia nemzeti ünnepe.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 125 éve avatták fel a BUDAPESTI VÁSÁRCSARNOK-ot, amely – felújítva persze – még ma is várja a vásárlókat. * * *

– 100 éve született a Szabolcs megyei Kisvárdán JÁRÓKA SÁNDOR cigányprímás. Előbb a Rajkó-zenekarban muzsikált, majd saját együttest alapított, de egy időben ő vezette a Belügyminisztérium Művészegyüttesének népi zenekarát is. Évekig játszott külföldön, sokáig az Egyesült Államokban.

– 525 éve született PHILIPP MELANCHTON német teológus és nyelvész. A wittembergi egyetem görög tanáraként jelentős munkásságot fejtett ki a klasszika-filológia területén, pedagógiai tevékenységével pedig ő vetette meg a németországi protestáns iskolarendszer alapjait.

– 115 éve hunyt el GIOSUÉ CARDUCCI Nobel-díjas olasz költő és irodalomtörténész. Költészetében a görög-római életszemléletet hangsúlyozta a keresztény elpuhultsággal szemben. Formai újításokra törekedett, megütközést keltett azonban, hogy áttért a klasszikus mértékes verselésre, amelyet a hangsúlyra alapozott. Mint filológus, korának legjelentősebb tudósa volt, esszéiből össze lehetne állítani az olasz irodalom történetét. Az irodalmi Nobel-díjat 1906-ban kapta, egyébként ő az olasz irodalom első Nobel-díjasa.

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 60 éves MAKSA ZOLTÁN humorista. Nagyon érdeklődő gyerek volt, előbb régésznek, majd kémikusnak, biológusnak készült, s volt is esélye, hogy megvalósítsa álmait, mert a suliban nagyon jól tanult. De szerette a zenét is, megtanult dobolni, saját együttese is volt, a méltán elfeledett Futótűz. Úgyhogy felnőtt életének hajnalán úgy teltek a napjai, hogy nappal dolgozott a Kőbányai Gyógyszergyárban, délután próbált, este meg zenélt valahol. Közben írogatott az üzemi lapba, és a gyári rendezvényeken is fellépett, ezért kollégái rávették, hogy induljon el a Humorfesztiválon. S bár nem nyert, a győztes Nagy Bandó András maga mellé vette, járták az országot, s egyszer csak azon kapta magát, hogy humorista lett belőle. 1990-ben már ő nyerte a Humorfesztivált, s azóta sokfelé láthattuk. Csinált önálló műsort, állandó rovatot kapott a Szeszélyes évszakok című tévéműsorban, az ő nevéhez köthető a népszerű Maksa Híradó.

– 65 éves LeVAR BURTON amerikai színész, a Tűzvész: 72 óra Oaklandben, A süketnéma és A mindentudó ház című film, valamint a Star Trek-sorozat szereplője, a Star Trek – Enterprise című sorozat rendezője. Ma ünnepel még:

– BEBETO /José Roberto Gama de Oliveira/ (1964) brazil labdarúgó, a Botafogo legendás csatára, az 1994-es világbajnokságon győztes válogatott talán legnagyobb sztárja.

– JOHN McENROE (1959) amerikai teniszező, ötszörös világ- és háromszoros wimbledoni bajnok, a fehér sport közelmúltjának egyik legnagyobb sztárja és fenegyereke.

– NAILEA NORVIND (1970) mexikói színésznő, a Maria del Carmen című filmsorozatban Deborah alakítója.

– JUAN OBLITAS (1951) perui labdarúgó, hazája egyik legismertebb focistája, az 1978-as és az 1982-es világbajnokságon járt válogatott tagja.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.