1685 éve hunyt el NAGY KONSTANTIN

2022. május 22-én 1685 éve hunyt el NAGY KONSTANTIN római császár

Talán s10okan tudják, hogy ő nyitott új fejezetet az emberiség történetében azzal, hogy államvallássá tette a kereszténységet Rómában. Bizonyára a történet is ismert, miszerint 312-ben egy csata előtt álmot látott; fesse Isten jelét a harci zászlókra, majd világos nappal a sereg szeme láttára egy felirat jelent meg az égen: “E jelben győzni fogsz!” S lőn.

Emiatt aztán később nagy tisztelettel ápolták emlékét, pedig valójában közel sem élt Istennek tetsző, keresztényi életet. Az irgalom parancsát például egyáltalán nem követte, még saját édes gyermekét is megölette, majd feleségét vádolta meg a szörnyű tettre való felbújtással, és őt is eltette láb alól; bezáratta egy fürdőbe, ráengedte a forró gőzt, s a szegény asszony iszonyú kínok között megfulladt. Rossz nyelvek szerint a szörnyű lelkifurdalás elől a császár – tizenöt évvel a híres jel megjelenése után – a megvetett pogány papoknál keresett feloldozást, ám ők azt mondták neki, nem tehetnek semmit. S ekkor – amint Zosimus írta – megjelent egy egyiptomi az udvarban, és “megnyugtatta az uralkodót, hogy a keresztény vallásnak van ereje ahhoz, hogy minden bűnt eltöröljön, mire Konstantin az új vallás buzgó híve lett.”

De pogányként is van ám történelmi cselekedete; 321-ben a Napkultusz híveként a hét egyik napját a Nap ünnepévé, s egyben kötelező pihenőnappá nyilvánította, s ez a “dies Solis”, a Nap napja – a Sunday vagy a Sonntag – a mi vasárnapunk. (Kalendárium Press)

Megrendelés esetén a képeken látható könyveket antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in ókor and tagged , . Bookmark the permalink.