345 éve született I. JÓZSEF

2023. július 26-án 345 éve született I. JÓZSEF magyar király, német-római császár

I. Lipót császár fia volt, de mintha nem is az ő fia lett volna. Lipót például rendkívül szigorú etikettet vezetett be, József viszont nem sokat adott erre. Lipót olyan vakbuzgón vallásos volt, hogy még az akkori francia követ, Richelieu bíboros is úgy panaszkodott egy barátjának: “robusztus kapucinus-egészsége legyen annak, aki ezt az örökös templomozást bírja”. József viszont ha csak tehette, messze elkerülte a templomokat, sokkal szívesebben látogatta az udvarhölgyek hálószobáit, szerelmi kalandjai sok bajt hoztak szegény fejére.

Trónralépésétől azonban nagyon sokat vártak, s ő be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. A megújulási törekvések motorja lett, szakított a merev kormányzati rendszerrel, modernizálta a központi hatóságokat és stabilizálta a pénzügyi rendszert. Béketárgyalásokat kezdett a kurucokkal, közbocsánatot, vallásszabadságot hirdetett, valamint a magyar rendi alkotmány visszaállítását. Az önálló erdélyi fejedelemséget azonban nem ismerte el, ezért 1707-ben az ónodi országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónvesztését. Az ő meghatalmazása alapján kezdődtek a szatmári békéhez vezető tárgyalások is, amelynek aláírását azonban már nem érte meg.

Jellemző egyébként I. Józsefre, hogy a szatmári békét tető alá hozó Pálffy Miklós nádor lányát is elcsábította a megbeszélések szünetében. Egyéb téren is igen féktelen ember volt, életveszélyes lovasmutatványaival például a szívbajt hozta az egész udvarra. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, magyar évfordulók, születési évforduló, születési évforduló. Bookmark the permalink.