155 éve hunyt el TOMPA MIHÁLY

2023. július 30-án 155 éve hunyt el TOMPA MIHÁLY költő

Egész élete a végzet elleni küzdelemmel telt, anyja korán meghalt, iszákos apja elhagyta, így rokonainál nevelkedett, jobban mondva árva kis cselédként tengődött. Nem sok jóval kecsegtette a jövő, a kedvére való jogot tanulni nem volt pénze, így számot vetve lehetőségeivel lelkésznek állt, bár sosem tudott teljes szívvel azonosulni református hitével.

A gyermekkori nélkülözések miatt egész életében betegségek gyötörték, többet volt kórházban és szanatóriumban, mint otthon, az annyira várt forradalom kitörése is egy külhoni vízkúra közben találta. A házassága sem sikerült, élete nagy szerelmeit nem vehette feleségül, az egyik sokkalta gazdagabb volt nála, a másik pedig jóval öregebb – ráadásul férjes asszony -, így aztán elvett egy nála tizenhárom évvel fiatalabb “mezei virág”-ot, ám hamar kiderült, hogy felesége még nála is betegebb, ráadásul meghalt újszülött kisfia is.

Egyetlen örömét irodalmi sikereiben lelte, de azzal sem volt igazán szerencséje, ha nem Petőfivel és Arannyal együtt versel – akiket különben barátainak mondhatott -, a korszak legjobb költőjeként őriznénk emlékét, így azonban zseniális pályatársai mellett örök harmadik.

Nem csoda, hogy állandóan öngyilkos akart lenni, de nem volt bátorsága hozzá. A Gondviselő azonban méltányolta szomorú sorsát, hamar megkegyelmezett neki, alig túl az ötvenen szólította magához. (Kalendárium Press)

This entry was posted in halálozási évforduló, magyar évfordulók. Bookmark the permalink.