205 éve született IRINYI JÁNOS

2022. május 18-án 205 éve született IRINYI JÁNOS feltaláló

Gyufa már az ő idejében is létezett, “zündhölzni”-nek hívták, s nem csak a neve volt borzasztó, de a működése is. Olvasztott kénnel bevont fapálcikán kálium-klorátból fejet képeztek, s mikor megszáradt, ezt kellett tömény kénsavba mártani, mire kisebbfajta robbanás kíséretében meggyulladt. Eközben még szikrázott is, a kénsav pedig szanaszét fröcskölt, úgyhogy nem volt veszélytelen dolog zündhölznivel tüzet adni.

Ez gondolkodtatta el a bécsi Polytechnikum diákját, Irinyit aki a tanítás végén kivételesen nem sörözni ment, hanem összevásárolta a kellő anyagokat, s bérelt szobácskájában nagy kísérletbe fogott. A ként foszforral, a kálium-klorátot pedig ólomdioxiddal helyettesítette, s kicsiny, de éppen ezért zseniális újítása látványos sikert hozott. Gyufája nem robbant, és nem fröccsent! Találmányát megmutatta professzorának is, ő pedig összeismertette Rómer István bécsi gyufagyárossal, aki alaposan behúzta a csőbe a tapasztalatlan ifjút. Szegény Irinyit ugyanis annyira elbűvölte Rómer csodaszép leánya, Adelheid, hogy fillérekért lemondott találmányáról. Rómer persze azonnal szabadalmaztatta az újfajta gyufát, ráadásul a kisemmizett diákot még Adelheid is elhagyta.

Irinyi csalódottan jött haza, s csak hosszú évek múlva, 1839-ben alapította meg saját gyufagyárát Pesten. Sokan pártolták üzemét, amint egyik lapunk írta: “Ki ezen gyufákat veszi, amellett, hogy olcsóbbal és jobbal látja el magát, mint közönségesen, még azon örömben is részesülend, hogy egy honi vállalatot segél elő.” A magyar kormány viszont inkább osztrák konkurrenseit segítette, akik pár év alatt tönkre is tették. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in magyar évfordulók, születési évforduló. Bookmark the permalink.